Így szervezze ki hatékonyan a projektfeladatokat
Bizonyos tevékenységek, akár projektek kiszervezése ma már mindennapos a cégek életében. Így egyrészt a vállalatnál hiányzó tudást lehet bevonni kívülről, valamint költségtakarékos is, hiszen csak egy konkrét időre, az adott projektre veszik igénybe a szakértői segítséget. Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy ilyenkor hogyan zajlik a projektmenedzsment. Néhány tipp a buktatók elkerülésére.
Pontosan meg kell határozni az elvárásokat, folyamatokat - például az operatív részleteket, de a kommunikációs csatornákat, elvárásokat is le kell fektetni, ugyanis ezek hiánya komoly feszültségeket kelthet. Ehhez szükséges a közös folyamatok és terminológia meghatározása is. Jobb elébe menni a problémának, mint akkor tüzet oltani, amikor már gond van.
Ezért a projekt alapos előkészítése, a megfelelő partner kiválasztása, a folyamatok összehangolása, a kitűzött célok egyértelműsítése kulcskérdés. Ez időigényes, ugyanakkor ezen az alapozáson múlhat a projekt későbbi sikere.
Képzés és csapatépítés - az emberi tényező ezekben a helyzetekben (sem) elhanyagolható, sőt a hatékonyság szempontjából gyakran fontosabb, mint a gyakorlati körülmények. Az előrelátó szervezetek eleve tréningezik munkatársaikat ezekre a helyzetekre, amikor külső, esetleg más kultúrájú csapatokkal kell együtt dolgozni. A tréningnek mindenkire ki kell terjednie, aki részt vesz a partnerekkel zajló interakciókban. A kapcsolatokat, a közös csapatokat már a projekt megkezdése előtt el kell kezdeni felépíteni, gyakran nem árt erre szakosodott csapatépítőket felkérni a workshopok megszervezésére.
Jó esetben egy ilyen esemény végére az összes résztvevő aláírhat egy partnerségi „megállapodást”, amelyben megállapodnak az elérendő közös célról és az ahhoz vezető útról.
Konliktusmenedzsment - egy ilyen együttműködés során szinte elkerülhetetlenek a konfliktusok, akármennyire is alapos volt a felkészülés. Ezért arra vonatkozóan is kész tervvel kell rendelkezni, hogy ezeket a helyzeteket hogyan kezeljék a felek. A hatékony feloldás javítja a teljesítményt, míg ha nem kezelik az veszélyeztetheti a projekt sikerét. Cél, hogy az egyet nem értést a lehető legalacsonyabb szinten, rövid időn belül kezeljék, ha ez nem történik meg, akkor a hierarchiában feljebb kell delegálni. Az együttműködés a probléma megoldására elengedhetetlen.
Gyakori felülvizsgálat - a projektmenedzsereknek és az együttműködés egyéb főbb szereplőinek rendszeresen találkozniuk és egyeztetniük kell az előrehaladásról, a csapatmunkáról, kommunikációról stb., ezek a találkozók segítenek hatékonyan megbeszélni az esetleg felmerülő kérdéseket, nehézségeket. Valamint szintén jó alkalmat adhatnak az ünneplésre, ha sikerül valamilyen mérföldkövet elérni a projektben. Ezzel erősíthető a feladat iránti elkötelezettség és a közös identitás ennek kapcsán.
Személyes találkozás - ha szoros együttműködésre van szükség, akkor az sem árt, ha erre létezik egy közös dedikált hely, ahol a projekten dolgozók, külsősök, belsősök egyaránt együtt tudnak dolgozni. Ez akár egy kis plusz befektetést és kényelmetlenséget is megér, amennyiben a feladat ezt igényli a hatékonyság érdekében. (Azonban nem minden kiszervezett feladat ilyen.)
Ha pedig sikerült megteremteni a partneri működés alapjait, kereteit és sikeres a projektmenedzsment, akkor egy ilyen együttműködés akár hosszú távra vagy több alkalomra is szólhat.
Forrás
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kihívásokkal teli üzleti környezet ellenére közel harmadával, 5 milliárd forint közelébe tudta növelni árbevételét a Pensum Group 2023-ban. A... Teljes cikk
Magyarország a régióban Lengyelország és Románia mellett továbbra is a legvonzóbb célpontja az üzleti szolgáltató központoknak (BSC). 2023 nehéz... Teljes cikk
Januárról februárra 29 172-ről 31 665-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 2500-zal több az előző hónapnál, egy... Teljes cikk
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- A dolgozók kétharmada heti 1-2 meetinget időpocsékolásnak tart 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- Új trend: bérszámfejtés mellett a HR-folyamatok kiszervezése 2 hónapja
- Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat 3 hónapja
- Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca 3 hónapja
- Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok 4 hónapja
- Óriási veszteségeket okoz a cégeknek az "interjúhalál" 6 hónapja
- Mi vonz a munkahelyre és mi tart ott? Itt egy friss kutatás 7 hónapja
- Együttműködés, őszinteség és az elmaradhatatlan AI - így építsd a munkáltatói márkát 8 hónapja