kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Idén több lesz a cafeteria?

A tavalyi mélypont után ismét javult a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, idén a kkv-k közel fele tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani alkalmazottainak. Az Erzsébet utalvány a legnépszerűbb, de sokan fizetnek a SZÉP kártyákra is.

images

A hazai kkv szektor következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató negyedéves K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményei szerint a tavalyi mélypont után ismét nőtt a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. Jelenleg a kkv-k 46 százaléka tervezi, hogy béren kívüli juttatással is támogatja dolgozóit. Ez az érték ugyan messze elmarad az öt-hat évvel ezelőtt jellemző 75-80 százalékos eredményektől, de mindenképpen előrelépés a tavalyi évben elért mélyponthoz képest, amikor a vállalkozások csupán 42 százalék akart élni a cafeteria nyújtotta lehetőségekkel.


Ezek a legnépszerűbb elemek



A megkérdezett vállalkozások visszajelzései alapján azt látjuk, hogy a béren kívüli juttatások javuló népszerűsége mögött leginkább az Erzsébet-utalványok alkalmazásának nagymértékű emelkedése áll. Míg tavaly év végén a kkv-k csupán 32 százaléka tervezte használni ezt a juttatási formát, addig ez az arány idén 42 százalékra ugrott.

Emellett tovább növekedett, és ezzel bevezetése óta legjobb eredményét érte el a SZÉP-kártya népszerűsége, jelenleg a vállalkozások 21 százaléka tervezi beépíteni bérezési rendszerébe. A közlekedési költségek térítése korábbi második helyéről a harmadik helyre csúszott vissza. Most a kkv-k 17 százaléka tervezi, hogy hozzájárul dolgozói munkába járásához - részletezte az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.


Még mindig van pénz a SZÉP-kártyákon



Az Erzsébet-utalvány stabil első helye leginkább annak köszönhető, hogy tavaly óta 5000 helyett már havi 8000 forint értékben adható kedvezményes, 35,7 százalékos munkáltatói adóteherrel. Míg a cafeteria elemek idei évre tervezett gyakoribb használata feltehetően azt is jelzi, hogy a kkv szektor túljutott a válságon, és immár növelni tudja a dolgozói juttatásokat – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A továbbra is évi 450 ezer forint értékben kedvezményes adózás mellett adható SZÉP-kártya esetében arra érdemes figyelni, hogy a még 2012-ben feltöltött összegeket idén május 31-ig lehet felhasználni. Ezt követően a kártyát kibocsátó intézmény a megmaradt pénzeket köteles visszautalni a munkáltatónak, ez azonban a társasági adóalapot növeli. A K&H SZÉP-kártya alszámláin a két évvel ezelőtti feltöltésekből jelenleg 280 millió forint lejáró egyenleg van, így célszerű lehet a dolgozók figyelmét felhívni a teljes keretösszeg felhasználására – hívta fel a figyelmet a szakember.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk