A munkavállalók negyede nem kap semmilyen juttatást
Tavaly a magyar dolgozók 26 százaléka nem kapott semmilyen béren felüli juttatást a munkaadójától - derül ki a Fizetesek.hu legújabb felméréséből. Akik kaptak, azok leginkább a SZÉP kártyának, az Erzsébet utalványnak, valamint a céges mobiltelefonnak örülhettek.
A Fizetesek.hu bérfelmérő portál megnézte, hogy 2017-ben melyek voltak a leggyakoribb juttatások Magyarországon. A több mint 42 ezer válaszadó adataiból kiderült, hogy a munkavállalók 74%-a kapott valamilyen juttatást. A legnépszerűbb tavaly is a SZÉP kártya volt: a dolgozók több mint harmada (34%) kapta, az Erzsébet utalványt és a mobiltelefont pedig egyforma mértékben (24-24%) adták a munkaadók.
Az irodai dolgozók járnak a legjobban
A kutatás eredményei szerint az irodai pozíciókban dolgozó munkaerő részesült a legtöbb juttatásban. Erről tanúskodik az is, hogy minden ötödik munkavállaló rugalmas munkaidővel rendelkezett, 14% parkolóhelyet kapott, 13% notebookot, 11% pedig ingyenes italellátást a munkahelyén. A céges rendezvényeket pedig a dolgozók 11%-a jelölte meg.
Az informatikusok, mérnökök, menedzserek és felsővezetők esetében még árnyaltabb képet kapunk: érdekesség például, hogy a mérnökök és informatikusok esetében a rugalmas munkaidő a harmadik legnépszerűbb juttatás a maga 25%-os gyakoriságával, de mértéken felüli szabadságot csupán 1%-uk kap. A középvezetők és menedzserek esetében többen
kapnak mobiltelefont (45%), mint SZÉP kártyát (38%), illetve többen kapnak notebookot (26%), mint Erzsébet utalványt (24%).
A felsővezetők esetében mindössze 15% azok aránya, akik nem kapnak semmilyen juttatást, de természetesen a feladataik elvégzéséhez nélkülözhetetlen juttatások mellett (62%-uk kap mobiltelefont, 46% személygépkocsit, 42% notebookot) a rugalmas munkaidő (36%) és a parkolóhely (25%) gyakoribb az átlagnál. Az összes többi juttatás egy adott cégnél hasonló arányban jár a felsővezetőknek is, mint a többi alkalmazottnak.
Minden tizedik munkavállaló helyi utazási bérletet illetve egészségpénztári támogatást kapott a munkaadójától. Egyre népszerűbb továbbá az alkalmazottak képzése (9%), ami a korábbi évekhez képest előre lépett. A munkaadók ugyanis a nagy munkaerőhiány közepette ezzel a juttatással is megpróbálják maguknál tartani és motiválni a dolgozóikat. Ezt támasztja
alá a szintén egyre népszerűbb dolgozói ajánlás jutalma (vagy más néven a toborzási bónusz) amit tavaly már a megkérdezettek 6%-a jelölt meg. Toborzási bónusz annak a dolgozónak jár, aki új embert tud hozni vagy ajánlani a céghez. Érdekesség, hogy a legnagyobb mértékben (7%) a mérnökök és informatikusok esetében kínálják fel ezt a bónuszt.
A Fizetesek.hu eredményei szerint az alacsonyabb pozíciókban dolgozók, illetve a fizikai munkások részesülnek a legkevesebb juttatásban. A segédmunkások 40%-a, a szakmunkások illetve a szolgáltatási szférában dolgozók 37%-a nem kap semmilyen juttatást. A segédmunkások esetében a legnépszerűbb az Erzsébet utalvány, ezt 20%-uk kapja, SZÉP kártyát 17%, helyi utazási bérletet pedig 10%. Az összes többi juttatás mértéke nem haladja meg az 5%-ot sem.
Fotó:Pixabay

Egyre gyakoribb a toborzási bónusz

A fizikai munkások keveset kapnak
A Fizetesek.hu eredményei szerint az alacsonyabb pozíciókban dolgozók, illetve a fizikai munkások részesülnek a legkevesebb juttatásban. A segédmunkások 40%-a, a szakmunkások illetve a szolgáltatási szférában dolgozók 37%-a nem kap semmilyen juttatást. A segédmunkások esetében a legnépszerűbb az Erzsébet utalvány, ezt 20%-uk kapja, SZÉP kártyát 17%, helyi utazási bérletet pedig 10%. Az összes többi juttatás mértéke nem haladja meg az 5%-ot sem.
Fotó:Pixabay
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 1 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 2 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 3 hete