Idén is lehet pályázni a Családbarát munkahely címre
Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nők a családban és a munkahelyen című konferencián.
Hozzátette, egyre több munkáltató felismeri, hogy mekkora versenyelőnyt jelent a családbarát gondolkodás a munkaerőpiacon.
Az államtitkár úgy fogalmazott, egymást támogató család- és gazdaságpolitikára van szükség, hogy a gyermekvállalás ne lehessen akadálya a munkavállalásnak, és a munka se a családalapításnak.
A kormány intézkedései - például a családi típusú adózás, az otthonteremtési program, a bölcsődei rendszer átalakítása - azt szolgálják, hogy a dolgozni hajlandó emberek kapjanak munkát és tisztességesen el tudják tartani a családjukat - mondta.
Már 2 millió nő dolgozik
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a nők munkaerőpiaci helyzetéről tartott előadásában azt mondta, 2010-ben Magyarországon mélyponton volt a gazdaság és a foglalkoztatottság, körülbelül 1,7 millió nő dolgozott, a munkanélküliségi mutató pedig majdnem 11 százalék volt a körükben. 2017 elején viszont már kétmillió nő dolgozott, a munkanélküliség mutató pedig 4,7 százalékra esett vissza esetükben - ismertette.
Az államtitkár a munkába állást segítő intézkedések között említette a munkahelyvédelmi akciótervet, amely bizonyos munkabérre rakódó terhek mérséklésével segíti például a pályakezdők, az 55 év felettiek vagy a szakképzetlenek elhelyezkedését. A programnak köszönhetően 2016-ban mintegy 35 ezer kisgyermekes, csaknem 135 ezer szakképzetlen és több mint 134 ezer 55 év feletti nő tudott munkát találni - közölte Cseresnyés Péter.
Fűrész Tünde, a bölcsődei átalakításért felelős miniszteri biztos kiemelte, a kormány úgy gondolja, a család hosszú távú, biztonságos működéséhez a legjobb alapot a munkajövedelem adja.
Hozzátette, a választás szabadságát szeretnék megadni a szülőknek, hogy aki dolgozni szeretne, az visszatérhessen a munkaerőpiacra a szülés után, de aki otthon szeretne maradni a gyerekkel, az se kerüljön hátrányba.
MTI
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk
Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk
A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 2 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 3 hete
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 3 hete
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 3 hete
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 3 hete
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 1 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 1 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 1 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja