kapubanner for mobile
Szerző: Viniczai Andrea
Megjelent: 7 éve

Hogyan változtathatja meg 12 kérdés az életed?

Néhány évvel ezelőtt egy lengyel házaspár, Patryk Wezowski és felesége Kasia, gondoltak egy merészet, és fejükbe vették, hogy készítenek egy filmet a szakmájuk, a coaching erejéről. Meg akarták mutatni, hogy mindenki képes változtatni az életén a coaching segítségével. A filmet megnézve kiderült, ez sikerült is nekik.

A LEAP (UGRÁS) című amerikai film premierje 2018. elején lesz az Egyesült Államokban. A magyar közönség mégis jóval a premier előtt nézhette meg az alkotást. Chérie-Carter Scott a világ legrégebben praktizáló coacha, a film egyik producere és Ábri Judit, Chérie szakmai partnere egy exkluzív vetítés keretében elhozta a majdnem kész filmet Budapestre a magyar coach szakma és az érdeklődő közönség számára.

Michael Pomije, Ábri Judit, Chérie-Carter Scott, Lynn U. Stuart



Négy ember, akinek egy évig fogták a kezét



A film négy ember életébe enged betekintést. Négy olyan emberébe, akiknek más és más jellegű problémájuk van, és akik vállalták, hogy egy éven át filmre vegyék azt az önismereti munkát, amit harmincnyolc coach segítségével végezték azért, hogy elérjék álmukat. Precious, a film egyetlen női szereplője 148 kilogramm. Álma, hogy fehérnemű vállalkozást indítson gömbölyű hölgyek számára, és bátorítsa őket, hogy szeressék a testüket, és merjék szexisnek érezni magukat. Rob korábban ismert és elismert televíziós személyiség volt, ám alkoholproblémái miatt elvesztette állását és mindent, ami fontos számára. Vágya, hogy újra talpra álljon, és találjon egy olyan munkát, ami örömet okoz számára. Soon Loo egy túlhajszolt felsővezető, aki Ázsia-szerte különböző cégeket vezet. Vállalkozásaival tovább akar lépni az üzleti élet következő lépcsőfokára. Chad kamaszként elhatározta, hogy addig nem létesít szexuális kapcsolatot, amíg nem találja meg az igazit. Most, 43 évesen még mindig szűz.


A múlt, jelen és jövő találkozása Malibuban



A film gyönyörűen megkomponálva viszi végig a nézőket a coaching folyamat fontos állomásain. Az első alkalmakkor elmagyarázzák a szereplőknek, mi vár rájuk, mi a különbség a pszichológiai segítségnyújtás, a mentorálás, a tanácsadás és a coaching között. És eljön a pillanat, amikor meg kell fogalmazniuk a saját céljaikat, hogy szembenézzenek azzal, miért is vállaltak be egy év kemény önismereti munkát. Hiába tartanak még csak a cél szavakba öntésénél, már ezzel problémájuk adódik a szereplőknek. Mert a célkitűzéshez meg kell válaszolniuk néhány kérdést maguknak. Mivel lennének elégedettek a folyamat végén? Merhetnek-e nagyot álmodni? Teljesen őszinték-e magukhoz? Van-e bennük a cél megvalósításához elég bátorság, elszántság, elköteleződés? És bár a coaching azzal foglalkozik, hogyan tudjuk a jelen problémás helyzeteit a sikeresebb jövőért megoldani, mégis fel-felbukkannak a múlt árnyai. A múlt, a jelen és a jövő találkozik egymással a szuper malibui luxusvillában, a forgatás helyszínén. Ki nem mondott bocsánatkérések, el nem engedett társas kapcsolatok, gyerekkori traumák törnek felszínre, hogy aztán a szakemberek segítségével a helyükre kerüljenek.

12 kérdés, ami megváltoztathatja az életünket

Coachként abszolút át tudom érezni azt a problémát, amit a vágás jelenthetett a rengeteg nyersanyag átnézése során. Egy éven keresztül figyelemmel kísérni, kamerával rögzíteni négy ember életének változását, majd szelektálni, mi az, ami tényleg a film része kell legyen, emberpróbáló feladat lehetett. A készítők végül azt az utat választották, hogy 12 kérdés köré sűrítették a szereplők fejlődését. A 12 kérdés mentén kísérhetjük végig a szereplők változását a célkitűzéstől, az erősségek felismerésen és az akadályok elhárításán át, egészen a változások megfogalmazásáig és megéléséig. A kérdések nekünk is segíthetnek, ha elakadunk valamilyen témával az életünkben.

1. Mi történne, ha hinnél magadban?

2. Mit akarsz elérni?

3. Mi a konkrét víziód?

4. Hogyan engeded el a múltat?

5. Hogyan tudnál békét kötni a jelenlegi élethelyzeteddel?

6. Mi az első lépés?

7. Miből veszed észre a változást?

8. Mi hozna izgalomba a témáddal kapcsolatban?

9. Mikor fejezed be a félelmet?

10. Mi fontosabb: a víziód vagy a félelem?

11. Min kell változtatnod, hogy elérd a víziód?

12. Kinek kell megbocsátanod, és kitől kell bocsánatot kérned?


Minden jó, ha jó a vége?



És mi minden történt a szereplőkkel a film végére? Az életük fenekestül felfordult. A rengeteg önismereti munka, a sok coach, mentor, tanácsadó segítsége megdolgoztatta a szereplőket. De a legnehezebb fejezet számukra már a filmforgatás után következett: hogyan tudják a gyakorlatban is alkalmazni a tanult módszereket, megélni új énjüket, és mennyire tudják hosszútávon félelmeiket maguk mögött hagyni? Mert eddig közös munka volt, de most már minden csak rajtuk múlik.

Viniczai Andrea
újságíró, coach
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek