Hogyan adjam el magam az álláspiacon?
Sokszor elhangzik a mondat HR-esek körében, hogy az álláskeresők tekintsenek úgy magukra, mint egy termékre, amit el kell tudni adni a munkaerőpiacon, hiszen saját tudásukat és szakértelmüket kell tudni értékesíteni a munkáltató felé. A hazai munkaerőpiacon minél idősebb valaki, annál nehezebben talál munkát a kialakult negatív sztereotípiák miatt. De vajon hogyan adjuk el magunkat eredményesen? Ki és hogyan segíti a középkorú munkavállalókat? A Restart-Up közösségi kezdeményezés a középkorú munkavállalók foglalkoztatásának elősegítésére jött létre, amelynek keretében kollégánk, Bódogh Gabriella HR tanácsadóként és fotósként tréninget tartott a fotó és megjelenés fontosságáról.
A programon öten kaptak tanácsot önéletrajzuk korrigálásához, és módszereket ahhoz, hogyan javítsák megjelenésüket. Ennek része volt egy profi sminkelést követő fotózás a Karinthy Fotóstúdióban, hogy a képek azonnal a módosított önéletrajzba kerülhessenek.
A tréning egyik résztvevője, Edit megosztotta eddig szerzett tapasztalatait HR-esekről és munkavállalásról. Edit szakmai pályafutása a rendszerváltást követően egy multinál, marketing szakemberként kezdődött. Akkor még a HR mint önálló szakterület nem létezett, a felvételiztetést az ügyvezető igazgató folytatta le. A multinál eltöltött 13 évet követően egy élelmiszeripari középvállalatnál helyezkedett el marketing vezetőként, ahol a tulajdonos bonyolította le egyszemélyben a felvételi folyamatot. Edit munkája során HR-es tapasztalatokat is szerzett, mivel vezetőként részt vett a toborzás- kiválasztási folyamatokban is, hogy a néha több száz beérkezett pályázóból kiválassza a meghirdetett pozícióra legalkalmasabb jelöltet.
A cégnél eltöltött pár év után az első munkahelye visszahívta, mert olyan szakembert kerestek, akit nem kellett betanítani és egyből mélyvízbe dobható. 5 év multi-környezet után életmódváltás céljából kulturális területre váltott, ahol marketing-kommunikációval foglalkozott, ám hiányzott neki a széles spektrumú marketingmunka. Két év elteltével régi kollégák keresték meg egy új termék piacra bevezetésével kapcsolatban, és a startup cég marketingjével bízták meg. A céget végül finanszírozási gondok miatt volt kénytelen otthagyni.
Mióta álláskeresésbe kezdett 8 pozíciót pályázott meg, de több helyről egyáltalán nem kapott visszajelzést. Szerinte a nagyvállalati HR-esek elsődleges célja a társosztályok munkaerő igényének kielégítése, és sok munkájuk mellett háttérbe szorul maga a jelentkező. Pozitív példaként hozott fel egy külsős, szabadúszó HR-es hölgyet, aki rögtön visszajelzett és folyamatosan kommunikálta a kiválasztási folyamatot. Végül nem került kiválasztásra, de a felvételi folyamatot pozitívan élte meg.
Edit jelenleg aktív álláskeresőként nyelvtudását frissíti, képzi magát, sportol, és közben elment a Restart- Up tréningjére is. A tréningre azért jelentkezett, mert szerette volna tudni, hogy az internetről összeszedett információk mellett van-e még olyan releváns tudnivaló, ami elősegítheti a sikeres álláskeresést. Úgy érzi, megkapta a visszaigazolást és meggyőződött arról, hogy jó irányba indult el. Önéletrajzával a továbbiakban is szakmailag releváns marketing pozíciókat céloz meg.
A Restart-Up egyik alapító tagját, Müller Helgát kérdeztük meg a program létrehozása óta tapasztalt eredményekről:
A Restart-Up egy évvel ezelőtti életre hívása óta körülbelül 600 fő csatlakozott a szervezethez, mely taglétszám folyamatosan növekszik. Eddig két kutatást folytattak le, hogy felmérjék a középkorú munkavállalók foglalkoztatási nehézségeit, hogy vajon miért mellőzik a kiválasztási folyamat során álláspályázatukat.
A szervezet létjogosultságát bizonyítja, hogy egy év alatt a köztudatba beépült, hogy foglalkozni kell a középkorú munkavállalók foglalkoztatásával, ennek köszönhetően a cégek rendszeresen hívják konferenciákra a szervezet alapító tagjait. Elindult álláskereső portáljuk is, ahol partnercégek hirdetik meg kifejezetten középkorú álláskeresőknek szóló hirdetéseiket, amelyekben sikeresen helyezkednek el a megcélzott pályázók. A szervezet szolgáltatásai között karrierfejlesztő workshop, egyéni coaching (nyáron 58 fő vett részt a folyamatban 30 önkéntes coach támogatásával, jelenleg újabb 72 fővel bővült a résztvevői létszám), önismeretfejlesztési és mentorprogram, önéletrajz átnézése, angol tanfolyam és a professzionális megjelenés elsajátítását segítő képzés is szerepel.

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Kik lesznek az új ipari forradalom sztárvállalatai? 8 trend, amire a cégvezetőknek figyelniük kell
Nyolc trendre kell figyelniük a cégvezetőknek, ha sikereket akarnak elérni az évtized végéig. A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint... Teljes cikk
Nincs szükség HR-re - állítja a korábbi Facebook-alelnök
A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori... Teljes cikk
Itt a titkos munkaerő-tartalék: mit tudnak a nyugdíjasok?
2022-ben 110 ezer nyugdíjas dolgozott, ám ennél sokkal többet be lehetne vonni a munkaerőpiacra. Milyen munkákra jönnek? Milyen speciális igényeik... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Felmérés: a női dolgozók jobban aggódnak a pénzügyi jólétük miatt, mint a férfiak 2 hónapja
- Rétvári Bence: Megfeleződött a szegénységben élők aránya 2 hónapja