Hátrányos helyzetbe kerül az a cég, amely nem ad cafetériát
Mint ismert, a jövő évtől a SZÉP-kártyát leszámítva minden cafetéria elem bérként adózik, csakúgy mint az Erzsébet-utalvány vagy az utazási támogatás. A cégek viszont nem tehetik meg, hogy nem adnak béren kívüli juttatást.
A portálnak nyilatkozó munkaerőpiaci szakértők szerint a juttatási formának nem lesz vége, de az is biztos, hogy komoly erőfeszítéseket igényel majd a munkaadók részéről a hatékony javadalmazási rendszer kialakítása a jövő évtől.
Az Edenred Magyarország felmérése szerint az adókedvezmény megnyirbálása nem vette el a cégek kedvét a cafetériától. Ugyanakkor a megkérdezettek kétharmada továbbra sem tudja, hogy miként oldja meg a problémát. A válaszadók kisebb része úgy nyilatkozott, hogy beleépíti a munkabérbe, és csupán 10% tervezi, hogy teljes egészében megszüntetné a juttatásokat.
A vállalat magyarországi ügyvezető igazgatója, Balázs Krisztián a Portfolio-nak elmondta, hogy jövőre 40,71%-ról 85%-ra ugrik fel a cafetéria adóköltsége, tehát gyakorlatilag megduplázódik, ami szimulációs számításaik szerint mintegy 1,6%-kos bértömeg-növekedést jelent. Így tehát a munkáltatónak plusz költsége lesz, de a munkavállaló nem kap többet. Viszont a dolgozók már az alapbér részeként tekintenek a cafetériára, ezért komoly hátrányt jelent egy vállalat számára, ha nem kínál cafetériát az alapbér mellé.
Valaki a napi megélhetéshez szükséges kiadásokat fedezi, míg más elkülönített megtakarításként kezeli a különböző kártyákon felgyűlt összegeket. Olyan is van, aki az egészsége érdekében olyan szolgáltatásokat vehet igénybe, amely az alapellátásánál magasabb színvonalat képvisel, és ezáltal érzi, hogy ez egy plusz a béren felül. Gazdasági szempontból a munkáltatók számára a SZÉP-kártya lesz a legkevésbé megterhelő, és bár ez egy meghatározott réteget jól kiszolgál, annak, aki a létminimum környékén keres, nagyobb segítséget jelent az utazási vagy a lakhatási támogatás, mint az, hogy kedvezményes adózással el tudja vinni a családját üdülni -írja a lap.
portfolio.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 4 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Megállapodás a Tescónál - ennyivel nőnek a bérek és a cafeteria 4 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja