Felvételi 2022: Kevesebb ember jutott be a Pécsi Tudományegyetemre, mint tavaly
Bár a Pécsi Tudományegyetemre (PTE) jelentkezők száma idén emelkedett, a felvetteké kis mértékben csökkent a tavalyihoz képest. A PTE-re 5255 hallgató jutott be az általános felvételi eljárásban - közölte a felsőoktatási intézmény.
Magyarország első egyetemének népszerűsége azonban töretlen - írták.
A 14 449 jelentkező 4,6 százalékkal több az előző évinél, a felvettek száma 3,3 százalékkal marad el a tavalyitól. Az egyetemre bejutók létszámcsökkenése összefüggésben van a felsőoktatási modellváltás egyik kiemelt céljával, a minőségi képzések eredményességének fokozásával, a ponthatárok növelésével.
A hallgatók 71 százaléka nappali munkarendben képezheti magát, az államilag támogatott szakokra bejutottak aránya 85 százalék.
A mesterképzéseken az építész, a pszichológia, a szerkezet-építőmérnöki, az egészségügyi menedzser, a gépészmérnök, továbbá a vezetés és szervezés képzés indul a legnépesebb évfolyammal.
A pótfelvételi eljárásban augusztus 5-éig lehet elektronikus úton jelentkezni a felvi.hu felületén meghirdetett képzésekre. A pótfelvételivel bekerülő hallgatók is pályázhatnak a 100 ezer forintos rektori ösztöndíjra.
A felsőoktatási felvételik idei eredményeiről ebben az összeállításunkban írtunk, a jelentkezők számának alakulását pedig ebben a cikkünkben követhetik nyomon a kedves olvasók.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja