Fél évig nem praktizálhat a nőgyógyász, aki pénzt kért pácienseitől
Korábban megrovásban részesült az a veszprémi nőgyógyász, aki 150 ezer forintot kért pácienseitől. A mostani másodfokú ítélet szerint fél évig nem praktizálhat - írja a HVG.
U. János 2012 és 2014 között a műtétekért 150 ezer, a vizsgálatokért pedig 15 ezer forintot kért el pácienseitől. Az orvos elleni elsőfokú MOK-ítélet csak megrovás volt, ami nagy felháborodást váltott ki.
A mostani határozat ellen fellebbezni nem lehet, de jogsértésre való hivatkozással bíróságon megtámadható. A nőgyógyászt elítélte a Veszprémi Törvényszék is, pénzbüntetést és öt év felfüggesztett börtönbüntetést rótt a férfira. Indoklásuk szerint, azért nem kapott letöltendő börtönbüntetést, mert „szükség van a munkájára és tudására”.
HVG
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk
Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk
Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 2 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 2 hónapja
- BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére 2 hónapja
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja
- Le a túlórával! - bírságot kaphat a főnök, ha munkaidőn túl hívja a dolgozót 3 hónapja
- Romániában általános sztrájkkal fenyegetnek az egészségügyi szakszervezetek 4 hónapja
- Emelné az egészségügyi dolgozók bérét a Párbeszéd 4 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- Ezen az applikáción ellenőrizhetjük, hogy befizeti-e utánunk a tb-t a munkáltatónk 4 hónapja
- Általános sztrájkba kezdtek az orvosok a szomszédunkban 4 hónapja