ELTE-s diák aratott nemzetközi sikert
Az ELTE matematika alapszakának végzett diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt. Gáspár Attila 590 diák közül végzett az első helyen és egyedüliként vehette át a verseny kiemelt első díját, a Grand Grand First Prize-t - közölte az ELTE.
Az egyetem közleménye szerint a járványhelyzet miatt immár második alkalommal online megszervezett matematikaversenyt hagyományosan Bulgáriában, Blagoevgradban rendezik meg minden évben, és az utóbbi időben az egyetemisták egyik legrangosabb nemzetközi versenyévé nőtte ki magát.
Az online megmérettetésen két egymást követő napon kellett a versenyzőknek négy-négy feladatot megoldaniuk ellenőrzött körülmények között, majd a szkennelt megoldásokat elektronikusan töltötték föl a verseny szervezői által megadott címre. Az idén 5 kontinens 51 országának 160 egyeteméről 590 hallgató vett részt. A dolgozatokat a csapatok vezetőiből álló nemzetközi csoport javította.
A szombaton véget ért versenyen a lehetséges 80 pontból Gáspár Attila 70 pontot kapott, és ezzel jócskán megelőzte a második helyen végzett, 65 pontos szentpétervári és a megosztott harmadik helyen végzett, 60 pontos orosz, holland, izraeli és lengyel versenyzőket.
Az ELTE kiemelte még Matolcsi Dávid teljesítményét is, aki 56 ponttal a megosztott 11-15. helyen végzett.
A 113 csapat - egyéni pontszámok alapján számított - versenyét a Szentpétervári Állami Egyetem csapata nyerte, második lett az izraeli "válogatott", harmadik helyen pedig a krakkói Jagelló Egyetem csapata végzett. Az ELTE két öttagú csapata közül az A csapat az 5., a B csapat pedig a 7. helyet szerezte meg.
A csapatot Ágoston Tamás, a Matematikai Intézet doktorandusza vezette, a verseny egyik fő szervezője pedig idén is Kós Géza, az ELTE Matematikai Intézetének adjunktusa volt.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk
- Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket 1 hónapja
- Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- Mikor lesz átfogó béremelés a magyar egyetemi világban? - több ezer oktató tiltakozik 2 hónapja
- Bérrendezést követel a BME több mint 750 dolgozója 3 hónapja
- Nyíregyházi diák lett a Juvenes Translatores uniós fordítási verseny magyarországi győztese 3 hónapja
- Felső tagozatos természetszerető diákoknak hirdetnek versenyt 4 hónapja
- Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni? 4 hónapja
- Rangos üzleti versenyen ért el ezüstérmet a Corvinus csapata 4 hónapja
- A Debreceni és a Miskolci Egyetem lesz az Európai Egyetemi Játékok házigazdája 4 hónapja
- 1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján 5 hónapja