Elindult a budapesti kamara online konzultációja a kata módosításáról
Elstartolt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kata módosítását érintő online konzultációja, melyen a kamara az adónem átalakítására és előnyeinek megtartására vonatkozó koncepcióját véleményezhetik a vállalkozók.
Az előzetes ígéreteknek megfelelően már kitölthető a BKIK online vállalkozói konzultációja a kata módosításával kapcsolatban. A vállalkozók ezúttal a budapesti kamara szakértői egyeztetései során kialakított koncepciójával és az abban felvázolt megoldási irányokkal kapcsolatban jelezhetik észrevételeiket annak érdekében, hogy a BKIK még szélesebb körű véleménynyilvánítás alapján kialakított koncepciót javasolhasson a jogalkotóknak.
A BKIK átfogó szakmai javaslatának célja, hogy a kata legfontosabb és bizonyítottan működő, a versenyképességet javító előnyei megmaradhassanak úgy, hogy a foglalkoztatási formához kapcsolódó jogok és fizetendő kötelezettségek jobban közelítsenek a munkaviszonyban állók jogosultságaihoz és az utánuk fizetett terhekhez, ugyanakkor a kedvezményes adónem nyújtotta visszaélések a legnagyobb mértékben kiszoruljanak.
A véleményezhető javaslat főbb elemei a következők:
- A katát használó vállalkozói csoportok differenciálása (pl. lakossági és szórt vállalati ügyfelű, koncentrált ügyfelű vagy keresetkiegészítésű célú katások, stb.),
- A katás vállalkozók további profilozása a „kata jogosultság” megerősítésére (pl. hány megbízónak állít ki számlát, lakosságnak, vagy céges megbízóknak számláz-e),
- Egyetlen vagy sávos adómérték kialakítása jövedelmi szintenként,
- A kata aktualizálása az adózási és tb-környezet jelenlegi szintjeihez – a minimálbér változásaihoz igazítás: magasabb teherviselés magasabb várható nyugdíjjal,
- Mekkora többlet adó-, illetve adminisztrációs terhet hajlandók vállalni a kedvezményes adózási forma megtartása érdekében.
A BKIK több mint 300 ezer regisztrált vállalkozójával az ország legnagyobb gazdasági kamarájaként a közvetlen budapesti témákon túl egyes országos ügyekben is köteles felszólalni, ha veszélyeztetve érzi regisztrált vállalkozóinak jogos érdekeit, ahogyan jelenleg a kata ügyében.
A BKIK online konzultációját itt lehet kitölteni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április közepén 2 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: erre kell figyelniük az új egyéni vállalkozóknak és az adószámos magánszemélyeknek 2 hónapja
- Már elérhetők az adóbevallási tervezetek 2 hónapja