A kamara üdvözli a járművezető szakoktatókra vonatkozó adózási könnyítést
A járművezető szakoktatók jellemzően egyéni vállalkozóként dolgoznak, ezért nagy segítség számukra a könnyítés.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) üdvözli, hogy szakmai szervezetekkel együttműködve sikerült adózási könnyítést kieszközölni a járművezető szakoktatók számára - közölte a BKIK szerdán. A kamara rendkívüli eredménynek tekinti, hogy január 1-től a személygépjármű-vezetői képzések szakoktatói a személyszállításban tevékenykedő szolgáltatókhoz hasonlóan 80 százalékos költséghányadot alkalmazhatnak a személyi jövedelemadózásban.
A többnyire egyéni vállalkozóként dolgozó szakmabeliek munkáját jelentősen megkönnyíti a változás, amelyért a BKIK Járművezető Szakoktató Szakmai Osztálya is dolgozott. Számos érintett ennek köszönheti, hogy a gazdasági nehézségek ellenére fenn tudja majd tartani a tevékenységét - írták. A szervezet a közlemény szerint épp azért alakult meg, hogy a járművezető szakoktatókat minél szélesebb körben összefogja Tevékenységüknek a járművezető oktatással kapcsolatos hatósági és jogszabályalkotási munka éppúgy része, mint a szakoktatói érdekképviseletek koordinációja, vagy a szakoktatói munka minőségi javítása - tették hozzá.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- Egyre több szakmában bizonyíthatnak a fiatal tehetségek a JuniorSkills tehetséggondozó versenyeken 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április közepén 1 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: erre kell figyelniük az új egyéni vállalkozóknak és az adószámos magánszemélyeknek 2 hónapja