kapubanner for mobile
Megjelent: 11 hónapja

Elfogadták a törvényt, ami miatt ötezer tanár mondhat fel

Megszűnik a tanárok közalkalmazotti jogviszonya, áthelyezhetők lesznek más intézményekbe, és könnyebb lesz fegyelmi eljárással elbocsátani például azokat, akik polgári engedetlenségben vesznek részt.

státusztörvény tanár felmondás-
images

Elfogadta az országgyűlés a pedagógusok jogállásáról szóló úgynevezett státusztörvényt július 4-én kedden. A kormány szerint a pedagógusok fizetésemelése miatt van szükség a változtatásokra, az ellenzék viszont politikai bosszúról beszél.

Az Országgyűlés 134 igen, 60 nem szavazattal, tartózkodás nélkül megszavazta a tanárok új életpályájáról szóló törvényjavaslat minősített többséget igénylő részeit, 136 igen, 58 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az egyszerű többséget igénylő részeit, így a státusztörvény 2024. január elsejétől hatályba lép.

A pedagógusok a hatálybalépés előtt megkapják a tájékoztatást arról, hogy közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnik, és nyilatkozniuk kell, szeretnének-e átlépni a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba. Eddig közel ötezren jelezték, ha bevezetik a státusztörvényt, felmondanak.

Akik nem írják alá az új jogállást, a jövőben nem dolgozhatnak pedagógusként.

Akik idén szeptember 15–29. között írásban úgy nyilatkoznak, hogy nem fogadják el a jogállásváltást, 20 évnél kevesebb ledolgozott idő után mindössze egyhavi, 20-30 év között kéthavi, afölött háromhavi végkielégítést kaphatnak, ami lényegesen kevesebb, mint amennyi a jogállás aláírása után járna.

A törvény szerint a tanév július 15-ig meghosszabbítható, ha előre nem látható és el nem hárítható okból nem lehet átadni a tantárgyi követelményeket. Az intézményeknek eltérő „feladatellátási helyet” jelölhet ki a fenntartó, ha az állami fenntartású iskola működése bármely okból nem biztosítható - vagyis a pedagógusokat és akár a diákokat is átvezényelhetik másik iskolába egy járáson, illetve az adott tankerületen belül. Legfeljebb napi 3 óra utazással.

Korábban a teljes munkaidő 55–65 százalékában tanórai és egyéb foglalkozások megtartására lehetett helyettesítést elrendelni. A törvény hatálybalépése után a pedagógusnak a munkáltató a munkakörére irányadó neveléssel-oktatással lekötött munkaidő mértékéig bármely okból, annak legfeljebb 110 százalékáig kizárólag eseti helyettesítésre egyoldalúan rendelhet el többlettanítást. Ezzel a módosítással több órában rendelhető el helyettesítés, mint eddig.

Az eddigi 22-26 tanóra helyett heti 24 órában fixálják a pedagógusok óraszámát a 2023/24-es tanév kezdetének első napjától.

A munkáltatónak minden évben kötelessége meghatározott szabályok szerint értékelni a pedagógusok teljesítményét, a havi illetményüket pedig ennek figyelembevételével kell meghatározni a törvényben rögzített bérsávok alapján. A részletek a végrehajtási rendeletből derülnek majd ki.

Szakmai és érdekvédelmi szervezetek hónapok óta tiltakoznak a törvény bevezetése ellen, amely szerintük csak még tovább ront az egyébként is jelentős leterheltségen és az oktatási rendszer működésének színvonalán, ráadásul csorbítja a pedagógusok jogait. Szerintük a státusztörvény nem tartalmazza az eredeti sztrájkköveteléseiket: vagyis például az azonnali, nagymértékű fizetésemelést, a munkaterhek csökkentését. Nehezményezték azt is, hogy nem volt érdemi, szakmai egyeztetés a törvény elfogadása előtt.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk