Életveszélyes tréninget töröltek el a japán vasútnál
Több mint két éven át alkalmazta a West Japan Railways azt a feladatot a képzésben, amely életveszélybe sodorta a leendő dolgozókat.
A hvg.huidézi a BBC beszámolóját miszerint a gyakornoki programban részfeladat volt, hogy hogy két vasúti sín közé guggoljanak le, és várják meg, amíg az ellentétes irányba elhaladó szerelvények elszáguldanak mellettük. Ott a vasúti sínek között egy-egy 1 méter mély és 1 méter széles árok húzódik, így a gyakornokok érezhették az elsüvítő vonatok menetszelét. A gyakorlat célja volt, hogy szemléltessék a sebességet és növeljék a vasúti biztonságot.
A gyakorlatot még 2016-ban vezették be, mivel korábban egy gondatlan ellenőrzés miatt meghibásodott vonat sérülést okozott egy utasnak. A szakszervezet szerint azonban semmi értelme a gyakorlatnak, ami balesetveszélyes is. Eddig 240-en végezték el az akár 20 percig tartó feladatot. Akik elvégezték a feladatot, ijesztőnek írták le azt: volt, aki attól félt, megcsapja egy sínen lévő kavics, míg más korbácsoláshoz hasonlította a dolgot.
hvg.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Csomós Petra, az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének docensének személyében másodszor nyerte el női oktató az... Teljes cikk
Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk
Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk
- Jöhet a life long skilling: tanulási trendek 2024-ben 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Kis híján vasúti balesethez vezetett a forgalmista figyelmetlensége 2 hónapja
- Egy bérszámfejtő szoftver nagy segítség minden vállalatnál 2 hónapja