Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a Krones Hungary
Oktatási és szakmai együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem (DE) műszaki kara és a német tulajdonú Krones Hungary Kft., az erről szóló dokumentumot a gyárban írták alá.
A műszaki karral már akkor felvették a kapcsolatot, amikor keresték a helyét magyarországi gyáruknak, és abban, hogy végül Debrecen mellett döntöttek, nagy szerepe volt az egyetemi háttérnek.
Korábban hasonló együttműködési megállapodást kötöttek a helyi szakképzési centrummal is a felkészült munkaerő-utánpótlás biztosítása érdekében - mondta el Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Az együttműködés keretében szeptembertől úgynevezett Krones-kurzus indul a DE műszaki karán, a gyár telephelyén pedig kihelyezett tanszéket nyit a műszaki kar.
Ailer Piroska, a Debreceni Egyetem műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese nagy lehetőségnek nevezte a tervezett szakmai gyakorlatokon való részvételt a Krones gyárában, mint ahogy tudományos diákköri dolgozatok, diplomamunkák témájául is szolgálhat az együttműködés. A kutatás és fejlesztés terén pedig a cég rendelkezésére állnak az egyetem laboratóriumai - tette hozzá.
A német Krones AG debreceni gyárában hétszázan dolgoznak, egyebek mellett PET- és üvegtartályok, valamint konzervdobozok töltésére és címkézésére, csomagolására szolgáló gépeket állítanak elő. A debreceni gyárat is magába foglaló cégcsoport tavalyi árbevétele elérte a 60 millió eurót, erre az évre 100 millió euró árbevételt terveztek.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 2 hete
- Hátrább az agarakkal! 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Why employees have become more cautious about changing jobs 3 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Engedjük-e a főnököt tárgyalni? 4 hete