kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Egyre több nagyvállalat karolja fel a vállalkozói utánpótlás ösztönzésére indított képzést

A vállalkozói utánpótlás ösztönzésére indított hiánypótló képzéshez, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP) már partnerként csatlakozott az Antenna Hungária, az MVM Csoport és legújabban a Mol is. A hazai nagyvállalatok tudást, tapasztalatot és élő kapcsolatrendszert nyújtanak közvetlenül a hallgatóknak, ami induló projekteknél a legnagyobb érték - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

Jelenleg országszerte 21 egyetem kínálatában szerepel a HSUP e-learning képzése. A két féléves program arra hívja fel az egyetemisták figyelmét, hogy egy-egy innovatív ötletet bárki képes lehet vállalkozássá fejleszteni.

A megoldásközpontú gondolkodás elsajátítása pedig nemcsak a cégvezetésben, hanem a mindennapi kihívások kezelésében is sikeressé teheti a fiatalokat. 

A HSUP olyan élő, dinamikus ökoszisztémát alapoz meg, ahol a piaci szereplők, kkv-k, nagyvállalatok, inkubátorok, üzleti angyalok, tőkealapok az egyetemi hallgatókkal és a szakmai mentorokkal közösen dolgoznak, tanulnak és hoznak létre valami egészen újat. A nagyvállalatok és szakmai szervezetek bekapcsolódása óriási elismerés a képzés szervezőinek, és felbecsülhetetlen érték a hallgatóknak - mondta Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főosztályvezetője.

A program szakmai támogatójaként az NKFIH célja, hogy évről évre bővüljön a befogadó egyetemek és a szakmai partnerek száma is. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik a kurzus ismeretanyagát, és aktívan toborozzák az újabb együttműködő partnereket a nagyvállalatok, szakmai szervezetek, kis- és középvállalkozások köréből.

A nemrég csatlakozott Mol Nyrt. 30 országban jelen lévő magyar nagyvállalatként a hazai innováció egyik éllovasa. A cég azt vállalta, hogy Tech Transfer szervezetén keresztül ipari megvalósíthatósággal és piacra lépéssel kapcsolatos ingyenes stratégiai tanácsadást nyújt négy projektcsapatnak, a programot mentorokkal is segíti. 

A HSUP partnere az MVM Zrt. és a magyarországi telekommunikációs szektor meghatározó információtechnológiai szereplője, az Antenna Hungária Zrt. is. Ők szintén mentorokkal segítik a HSUP hallgatóit, akik élhetnek az MVM EDISON startup-versenyének és az Antenna Hungária pénzügyi tervezés workshopjának lehetőségeivel is. További információ a programról: https://hsup.nkfih.gov.hu oldalon található.

Fontos küldetés, hogy a középiskolákban és az egyetemeken is meghonosítsák a vállalkozásra ösztönző szemléletformálást, ahogy érdemes nyitni a piac felé is, akár vállalati képzések révén. Hosszabb távon a program legfőbb feladata, hogy Magyarországon egyre több fiatal tudjon életképes céget alapítani, működtetni, ezzel is hozzájárulva a fenntartható gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez - mondta Bódis József.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk