Egyre több vállalat támogatja a továbbtanulást
Egyre több vállalat jár jó példával az emberi tőkébe való befektetés terén. A Dunapack Papír és Csomagolóanyag Zrt. például tanulmányi szerződést köt munkavállalóival, amennyiben főiskolai vagy egyetemi képzésekre jelentkeznek, akár alapszakon, akár másoddiplomás képzés keretében - adja hírül a Világgazdaság.
A kereskedelmi hűtőkészülékek gyártásával foglalkozó Carrier CR Kft. Scholar programja segítségével szintén támogatja az első, illetve másoddiploma megszerzését: a tanulmányi szerződés nyújtotta támogatásokon felül félévenként tíznapos fizetett tanulmányi szabadságot biztosít, sőt sok esetben a tandíjat és a jegyzetköltségeket is állja. Nagy Erzsébet, munkaügyi előadó a Világgazdaságnak tett nyilatkozatában elmondta, hogy főként a gépészmérnöki, a külkereskedelmi, a logisztikai, valamint a közgazdász szakok, képzések a legnépszerűbbek a dolgozók közt, de emellett azért igyekeznek különböző szakmai képzéseket is szervezni, hogy kellő számú forrasztó és targoncavezető szakember is a vállalat rendelkezésére álljon - járt utána a Világgazdaság.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 4 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 2 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja