Egyre több a női szupermenedzser
A interim menedzserek - vagy szupermenedzserek - kritikus helyzetben lévő cégeken segítenek azzal, hogy átmeneti időre beülnek egy-egy pozícióba és több évtizedes szakmai tudásukat felhasználva hatékonyan kezelik a kihívásokat. Kristóf Györgyi, a Hammel & Hochreiter vezetője szerint nem véletlen, hogy egyre több nő kerül be a szupermenedzserek közé.
Ennek ellenére Közép- és Kelet - Európában Észak - Európához képest jelentősen kevesebb nőt találunk a vállalatok felsővezetésében. Bár ennek megváltoztatását sokan szorgalmazzák hazánkban is - erről szól például a HBLF 20/20/20 programja, amely 2020-ra a nők arányát 20%-ra kívánja növelni a vállalatvezetésben - a fejlődés lassú.
Az interim menedzsment ugyanakkor egy olyan terület, ahol igenis sok női vezetőre van szükség. „Magyarországon a nők általában gazdasági- vagy HR-vezetőként töltenek be magas pozíciókat, így logikus, hogy interim menedzserként is női gazdasági- és HR-vezetők kerülnek a piacra. A funkcionális interim feladatokra ma már egyre több női interimet delegálunk, számuk jellemzően a HR, pénzügy, számvitel, kontrolling területen növekszik folyamatosan.” - mondta el Kristóf Györgyi.
A férfi és női interim vezetők hozzáállása, munkamódszerei különböznek. „Jellemző, hogy egy női interim menedzserrel a projektkezdés, az állapotfelmérés, tevékenységünk első négy hete mindig gördülékenyebb. A nők minden részletre kiterjedően, az alapokig vizsgálják az előzményeket, továbbá kiválóan adminisztrálnak. A férfi interimek azonban pszichésen sokkal jobban viselik a hosszú távú, a lakhelyüktől távoli - pl. reorganizációs - projekteket, melyek során a rájuk jellemző racionális szemléletmódnak is nagy jelentősége van.” - foglalta össze a Hammel & Hochreiter tapasztalatait a szakértő.
Ideális az a megoldás, amikor egyszerre férfi és női menedzserek - akár interim menedzserek - dolgoznak egy vállalatnál vagy egy interim projekten, mert a két nem közötti különbségek erejét felhasználva és az ebből fakadó előnyöket összehangolva, hatékonyabb együttműködést és látványosabb sikereket lehet elérni.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Sebezhetőbbek gazdasági válság alatt azok a vállalatok, ahol a vezetők kevés érzelmi támogatást adnak az alkalmazottaknak – állapították meg a... Teljes cikk
2023. novemberről decemberre 300 fő felett csökkent a Magyar Posta alkalmazottainak száma, kevesebben lettek a B + N Referencia takarítócégnél is.... Teljes cikk
Az év eleje az újrakezdés ideje a generációváltásban is. A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és... Teljes cikk
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Felmérés: a női dolgozók jobban aggódnak a pénzügyi jólétük miatt, mint a férfiak 2 hónapja
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 2 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 2 hónapja
- A daganatos sejteket és a klímaváltozást kutatják a Nők a Tudományban Kiválósági Díj idei díjazottjai 2 hónapja
- Ekkora a nők bérhátránya az EU-tagállamokban 2 hónapja
- A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van 3 hónapja