kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Egyénre szabott feladatkört kapnak a Magyar Postánál a megváltozott munkaképességűek

A Magyar Posta Tegyünk Együtt! programja elindulása óta mintegy 60%-kal nőtt a megváltozott munkaképességű munkavállalók száma a vállalatnál.

A Magyar Posta megváltozott munkaképességűekről szóló „Tegyünk együtt!” programjának keretén belül a budaörsi Országos Logisztikai Központban tíz megváltozott munkaképességű munkatárs számára olyan feladatkört alakítottak ki, amely illeszkedik az erősségeikhez és képességeikhez. Mint írják, a vállalat szakértőinek tapasztalatai szerint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában előremutató, ha nem egy adott munkakör elvégzésére keresik a munkavállalót, hanem a munkakör egyes feladatait illesztik az adott emberhez.

A decemberben elindított „Tegyünk együtt!” programja keretében ún. Lantegi munkakör elemzéssel folyamatosan méri fel, hogy melyek azok a munkakörök, illetve azon belül a munkatevékenységek, ahol a megváltozott munkaképességűek hatékonyan tudnak tevékenykedni, és kompetenciáiknak a leginkább megfelelő munkát tudják elvégezni. A felmérés egyik eredményeként logisztikai küldeményfeldolgozó-szortírozó munkakört alakítottak ki a budaörsi Országos Logisztikai Központban. A feladat lényege, hogy az ajánlott levelek esetében a nyomon követéséhez szükséges adatrögzítést, azaz az ajánlott levél azonosítókódját rögzítik egy informatikai eszközzel. A feladatkör ellátásához magas monotonitás tűrés szükséges, amely például az autizmussal élők esetében általában jellemző erősség.

A Magyar Posta másfél évvel ezelőtt elindított Tegyünk Együtt! programja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának növelését tűzte ki célul a vállalatnál. A program hatására az elmúlt egy év alatt mintegy 60%-kal nőtt a megváltozott munkaképességű munkavállalók száma. Jelenleg több mint 300 megváltozott munkaképességű dolgozik a társaságnál, akik között egészségkárosodott, siket, nagyothalló, gyengénlátó, mozgássérült, pszichoszociális fogyatékossággal élő, autista, Asperger-szindrómás személyek egyaránt megtalálhatóak.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz

Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk

Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők

Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk

A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk