Egy technika, hogy kordában tartsuk az időnket
Ha a földi halandó pusztán elolvasni megkísérelné az időgazdálkodásról (nem is beszélve az időről) szóló irodalmat, már nem maradna ideje élete során arra, hogy bármi mást is tegyen. Klisévé vált az a gondolat, hogy az idővel nem gazdálkodni kell, hanem megélni azt, ám a napi gyakorlat sokat fejleszthet rajtunk, pláne akkor, ha képesek vagyunk megfigyelni, mi történik velünk.
A Francesco Cirillo (szabadúszó programozó) által a nyolcvanas években megalkotott pomodoro technika nem csak ebben segít. A technika lényege, hogy bármilyen feladat végzésekor a rendelkezésre álló időkeretet 25 perces blokkokra (pomodorók) osztjuk, a pomodorók között pedig 5 perces szünetet tartunk. Négy pomodorót követ egy nagyobb, 25 perces szünet.
Egy pomodoro alatt azzal az egyetlen dologgal kell foglalkozni, amit az ember megelőzőleg elhatározott. Itt jön a képbe tehát a hosszú távú cél. (Ha tehát három év múlva szeretnék nyelvvizsgát tenni, akkor arra bizony készülnöm kell, s ez a készülés nagyon sok 25 perces blokkban történik meg.) A rövidtáv pedig ott jelentkezik, ahol a nyelvtanuló nem enged meg magának felmentéseket, s a nyelvtanulásra szánt időt valóban nyelvtanulásra használja. (Mindannyian csaptuk már be magunkat, amikor nyelvtanulás címén például azzal a felkiáltással kezdtünk böngészgetni az interneten, hogy „most gyorsan megnézem, milyen más nyelvkönyvek kaphatók még”.) Tilos! A pomodoro technika ereje éppen abban áll, hogy a dedikált időt csak arra szabad felhasználni, amire szántuk. Nem enged teret önbecsapásnak, halogatásnak.
Mi van azonban akkor, ha egy tevékenységre nem elég 25 perc? Évek óta magam is ezt a technikát alkalmazom például könyvírás során, és állítom, az 5 perces szüneteknek legalább akkora hatása van az alkotómunkára, mint egy pomodorónak, amikor magára az alkotásra koncentrálok. Ha ugyanis letelik az idő (és az óra jelez), akkor is abba kell hagyni az adott tevékenységet, ha a legjobban benne vagyunk. Hosszú távon ez a magatartás ugyanis inkább feltüzeli alkotókedvünket, mint elveszi azt, hiszen marad még bennünk hajtóerő, s alig várjuk, hogy leteljen a szünet.
Mondjuk ki: boldogabb az élet, ha várjuk a munka folytatását, mint ha azt éreznénk, alig bírjuk magunkat a számítógépig elvonszolni. A szünetben érdemes valami egészen mást csinálni, felállni, vizet inni, sétálni, másokkal kommunikálni.
Mi van a külvilággal?
Természetesen léteznek fontos telefonhívások, melyeket valahogyan kezelnünk kell. Nem szabad senkinek sem belemerevednie egy technika alkalmazásába. Soha egyetlen technikát vagy elméletet sem konkrét emberre, konkrét élethelyzetre alkottak meg, így mindenkinek a maga joga, sőt kötelessége, hogy saját maga számára testre szabja az adott technikát. (Különösen fontos, hogy a testre szabáshoz nélkülözhetetlen az önismeret.) Ha kifejezetten várunk egy fontos telefont, akkor azt fogadnunk kell annak ellenére is, hogy az adott 25 perces pomodorót nem telefonbeszélgetésre szántuk. A lényeg azonban éppen abban áll, hogy magunknak el kell döntenünk, az adott telefonhívás mennyire fontos, illetve mennyire sürgős.
Végül pedig rendkívüli önismereti ereje van annak, ha hosszú időn keresztül naplózzuk a pomodorókat, s időnként visszanézünk erre a naplóra. Kiváló tükröt kap az ember arról, mit gondolt fontosnak, illetve ehhez képest mit csinált konkrétan. Ha elfogadjuk azt a tantételt, hogy tízezer kilométer végiggyaloglása is egy-egy konkrét lépés megtételével történik, akkor a pomodoro-naplónk fájóan pontos tükröt ad majd arról, mit gondoltunk magunkról és ehhez képest hogyan döntöttünk, mivel foglalkozunk. Feltéve persze, ha a naplózás során nem csapjuk be magunkat.
Ligeti György
szervezetfejlesztő
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Miért kerül egy tréning annyiba, amennyibe? Ez az alapvető kérdés gyakran felmerülhet a cégvezetés részéről a HR irányába, akinek „el kell... Teljes cikk
A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk
Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja