Egy rosszul kommunikált kiválasztási folyamat híre azonnal szárnyra kap
Egy vállalat toborzási folyamata már a jelölt-állítási fázisban is sokat elárul a munkahelyi légkörről, a vállalati kultúráról. A HR-esek toborzási módszerei gyakran hagyják figyelmen kívül a külvilágot, illetve azt, hogy munkájuk milyen nyomot hagy a vállalat falain kívül, pedig egy-egy rosszul kezelt pályázat, egy-egy rosszul kommunikált kiválasztási folyamat azonnal rossz híreket hagyhat maga mögött a munkaerőpiacon.
Rögzíteni érdemes a folyamatban még a toborzási alapelveket, amelyek egy felelős foglalkoztató esetében egyértelműen tartalmazzák a megkülönböztetés tilalmát. Sem nemre, sem vallásra, származásra tekintettel nem utasítható vissza pályázó. A Munka törvénykönyve kimondja, hogy munkavállaló lehet bármely 16. életévét betöltött természetes személy. Ahhoz, hogy szűkíthessük a pozíció betöltéséhez szükséges feltételeket, az üzleti folyamatokból felépített, alapos, jól érthető munkaköri leírásra, kompetencia-, készség- és képesség meghatározást érdemes készítenie a HR osztálynak. Ezzel kiválóan szűrhetővé válnak a jelöltek kompetenciái és egy elutasítás során konkrét indokot is megadhatunk, ami pedig sokkal emberségesebb és szimpatikusabb reakció, mint egy sablon levelet kiküldeni, vagy egyáltalán nem válaszolni.
A toborzó kollégák vállalati HR tudása kifejezetten hasznos lehet a munkaerőpiac számára. A felelős foglalkoztatást erősítheti, ha a toborzási folyamatban az elutasított pályázóknak segítenek a további lépésekben, esetleg támogatják őket néhány személyre szóló, megerősítő visszajelzéssel a pályázati anyagukat, álláskeresési technikáikat illetően. De felvéve a kapcsolatot munkaügyi központokkal, foglalkoztatottságot, munkavállalást támogató civil szervezetekkel, szociális szövetkezetekkel, munkanélküliek, vagy hátrányos helyzetű, a munkaerőpiacról kirekesztettek támogatásáról szóló együttműködések kialakítása lehetséges: A toborzó specialisták, HR vezetők, menedzserek, vagy HR generalisták tarthatnak képzéseket, előadásokat a munka világáról. Bemutathatják a vállalati HR tevékenységeket, a toborzási folyamatot, bemutathatják még, hogy milyen egy jó pályázati anyag, megértethetik munkamódszereiket, ismereteket adhatnak át munkajogi, munkaügyi területről stb.
Erre a felelős toborzási magatartásra is szeretne rávilágítani a Felelős Foglalkoztató 2016 díj és konferencia. Ha többet szeretne megtudni az ilyen és ehhez hasonló hatékony felelős toborzási módszerekről, pályázzon és legyen ott a november 24-én megrendezendő konferencián. A pályázatról részletesen a www.ofa.hu oldalon olvashat.
Szmrtyka Viktória
HR tanácsadó
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá... Teljes cikk
A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk
A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 5 napja
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 1 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 1 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 2 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 2 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 2 hete
- Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 3 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 3 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 3 hete