Egy fecske nem csinál nyarat - még ha HR osztálynak is nevezik
Tartja magát a marketingesek körében egy mondás, miszerint "a marketing fontosabb annál, semhogy egy beosztott kezébe kerüljön" (Al Ries - Jack Trout). Ez a mondás nem arról szól, hogy ne lenne fontos a marketinges szerepe, hanem arról, hogy ezt a fajta szemléletet valamennyi érintett vezetőnek magáévá kell tennie. Ugyanez igaz a HR-re nézve is: a HR sokkal fontosabb annál, semmint egyetlen HR vezető kezébe kerüljön. (Még ha egy egész osztály támogatja is munkáját.)
Pedig a valóság az, hogy valamennyi vezetőnek vannak HR-es feladatai. A HR rendszereknek a működtetése sok esetben az ő feladatuk (lenne), és akkor csak a rendszerekről beszéltünk, nem a HR szerepéről, szervezeten belül betöltött pozíciójáról. Egyáltalán nem mindegy, hogy a HR-re hogyan tekintenek a felsővezetők, vagy épp a funkcionális területek vezetői. Ha csak végrehajtói, vagy tájékoztató szerepet szánnak a HR-nek, úgy annak nincs lehetősége valódi támogatást nyújtani az egyes célok eléréséhez. A számos esetben nélküle meghozott stratégiai, vagy funkcionális döntések kommunikációja, HR eszközökkel való megtámogatása az egyetlen feladata. Ha már a döntés előkészítésben vesz részt a HR, abban is csak, mint adatszolgáltató, vagy speciális kérdésekhez értő részleg, úgy szerepe nagyobb, bizonyos következmények elkerülhetők, és a bevezetés rugalmasabbá válhat. Azonban igazából az a szerencsés, ha HR, mint belső tanácsadó kap szerepet. Bevonják a problémákba, döntési opciók végiggondolásába, vagy bizonyos kérdésekben katalizátorként, moderátorként működik.
A HR pozíciója:
Az, hogy a HR milyen szerepet tud betölteni egy szervezet életében, nem csak egyedül a felső vezetéstől és nem csak egyedül a HR vezetőtől függ. A kettő együtt határozza meg, milyen szintű lehet a HR elfogadottsága. Ha a felsővezetés nem tartja fontosnak, úgy a HR csak komoly belső küzdelmekkel, vagy inkább "praktikákkal" tud tanácsadói pozíciót betölteni. Ilyenkor a HR vezető eszköztárán, érdekérvényesítési, vagy meggyőzési képességein múlik, hogyan tekintenek a HR-re. De az is igaz, hogy hiába szeretné a felsővezető, ha a HR megfelelő súllyal lenne reprezentálva a szervezet életében, ha a HR eszköztára hiányos, úgy nem képes a számára kijelölt pozíciót betölteni.
Sok cégnél ért el a HR megfelelő súlyt, de akadnak még bőven olyan szervezetek, ahol messze nem tanácsadóként, vagy stratégiai partnerként tekintenek a HR-re.
Strbik Ferenc
Ügyvezető Human Score Consulting
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk
A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk
Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere 2 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya? 2 hónapja
- Kik lesznek az új ipari forradalom sztárvállalatai? 8 trend, amire a cégvezetőknek figyelniük kell 2 hónapja
- A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Én is oké, te is oké, ők nem oké 2 hónapja
- NGM-államtitkár: a kormány gyors ütemben, a lehető legtöbb uniós forrást el szeretné juttatni a vállalkozásoknak 2 hónapja
- Ilyen várakozásokkal tekint a jövőbe 103 nagyvállalat 2 hónapja