Diákok nyerhetik: út a Szilícium-völgybe
Stratégiai partnerségre lépett a uSchool oktatási program és a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara. A megvalósuló vállalkozói klubok lehetőséget adnak a középiskolás diákoknak, hogy megismerjék, miként tudnak eljuttatni egy ötletet a megvalósításig. A legjobb üzleti ötlettel előálló csapat nyereménye tanulmányút lesz a Szilícium-völgybe - írta közleményében a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara.
A uSchool klubsorozata 2017 márciusának első hetében kezdődik el és júniusban ér majd véget.
„Tizenöt évesen léptem be a munka világába. Karrierem során a világ legjobb tanácsadó cégénél és légitársaságánál, valamint Fortune 500-cégnél és banknál is dolgoztam. Tizennégy év után ismertem fel, hogy leginkább az üzletfejlesztést élvezem, azóta saját céget vezetek és befektetéseim vannak 14 vállalatban Európa 7 országában. Szeretném a tapasztalataimat megosztani a diákokkal és biztatni őket, hogy ne féljenek önálló projektekbe kezdeni, vállalkozni. A vállalkozói szellem meghatározó szempont a világ kihívásainak megoldásában, függetlenül a karrierpálya választásától” - mondta Imre Antonia, a uSchool Magyarország és az Invendor Tanácsadó Kft. ügyvezetője.
A diákokból álló csoportok munkáját egy mentorcsapat segíti, amelynek tagjai a BCCH tagvállalatainak szakembereiből, illetve fiatal vállalkozók közül kerülnek ki. A mentorok heti találkozók során segítik a résztvevőket feladatuk megvalósításában. A program félidejében lesz egy startup-hétvége, ahol először kisebb közönségnek mutatják be projektjeiket a diákok.
A négy hónapos program egy versennyel zárul. A diákok vállalkozókból, befektetőkből és más érdeklődőkből álló nagyközönség előtt mutathatják be kész projektjeiket. A legjobb üzleti ötlettel előálló csapat nyereménye tanulmányút lesz a Szilícium-völgybe.
Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét 2 hónapja
- Az új valuta a home office, Magyarország vonzó BSC-célpont 2 hónapja
- BKIK Idegenvezetők Világnapja: rekord részvétel az idei 150 városnéző túrán 3 hónapja
- Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni 3 hónapja
- Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője 3 hónapja
- Rekordszámú diák nevezett az idei pénzügyi vetélkedőre 3 hónapja
- Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben 4 hónapja