kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 17 éve

Centrumban az elbocsátott közszolgák

A jövő év végégig 14 ezer elbocsátott köztisztviselő és közalkalmazott áll annak a programnak a célkeresztjében, amely személyenként 350.000 forintig terjedően akkreditált képzésekkel, egyénre szabott szolgáltatásokkal segíti elhelyezkedésüket. A pályát elhagyóknak a kereskedelmi bankok kedvezményes hitelkonstrukciót nyújtanak.

"A képzésen múlik minden. Az őszibarack valaha keserű mandula volt, és a karfiol nem más, mint egyetemi végzettségű káposzta." - írta Mark Twain.

A közigazgatásban sokan idegenkednek a folyamatos képzésektől, nem véletlenül, hiszen ezeket a munkanélküliséget kezelő, jól hangzó szlogenekkel teli programokkal azonosítják, amit a közszférát elhagyók számára hoztak létre.

A közszféra le-, a támogatási rendszer felépítése

A minisztériumokban közel kétezer, a költségvetési intézményrendszer regionális átszervezése miatt 4400, közel százhúsz intézmény összevonása révén 4 ezer, 32 háttérintézmény megszűnése miatt pedig, szintén több mint 4 ezer állás szűnik meg a közszférában 2008 végéig. Az érintettek száma a 14 ezerhez közelít.

Nem csoda, ha a szakemberek a vészharangot kongatják. Azon közalkalmazottak helyzete a legkritikusabb, akiknek a szakképzettsége erősen kötődik a közszférához, és nem beszélnek nyelveket. A közigazgatásból elbocsátásra kerülők a versenyszférával szembesülve döbbennek rá, hiába a több évtizedes múlt, ha közben nem képezték magukat, hiszen a munkaerő-piac folyamatosan változik, és a munkavállalókkal szembeni elvárások csak nőnek.

A kormányzat olyan programokat dolgozott ki a nagyarányú elbocsátások következtében kialakult kritikus helyzet megoldására, amelyek célcsoportjába kizárólag a leépített közalkalmazottak és köztisztviselők tartoznak. A központi közigazgatást elhagyó köztisztviselők, ügykezelők, közalkalmazottak, valamint a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók számára a kormányzati költségvetés 2007-2008-ban személyenként 350.000 forintig a jövőbeni elhelyezkedést elősegítő akkreditált képzéseket támogat.

Jó néhány oktatóközpont palettáján szerepelnek ilyen finanszírozott képzések, ahol az uniós támogatással kapcsolatos ismeretek, projektmenedzsment, pályázatkészítés, vállalkozásmenedzsment, multiplikátor és nyelvi képzések közül választhat a célközönség. A támogatott nyelvi képzés tartalmazza a tandíjat, a szükséges tankönyveket és egyéb tananyagok árát, valamint az államilag elismert, kétnyelvű, C típusú nyelvvizsga díját is.

Centrumban a közigazgatást elhagyók

Tavaly óta az eddig közszférában dolgozó budapestieknek és pest megyeieknek a Szolgáltató Centrum nyújt lehetőséget önéletrajzi, és munkáltatói adatbank igénybevételére, szakemberek egyénre szabott tájékoztatására, valamint ingyenes képzésekre, amelyek feltehetően segítenek a munkaerő-piacra való sikeres visszakerülésre. A munkanélküliek a Centrum jóvoltából informatikai, nyelvi, szakmai ismereteket sajátíthatnak el, ha a munkáltató azzal felveszi őket.

Emellett a Szolgáltató Centrum ingyenes képzéssel, a kereskedelmi bankok pedig kedvezményes hitelkonstrukcióval segítik a munkanélküli közalkalmazottakat és köztisztviselőket saját vállalkozás elindításában. Az intézmény továbbá vállalja azok projektmenedzserré, pályázatíróvá átképzését, akik uniós pályázatokkal szeretnének foglalkozni.

A kérdés csak az, lesz-e valódi eredménye ezeknek a képzéseknek, mivel nemcsak végzettségbeli, hanem mentalitásbeli különbségek is vannak a közszférában és a versenyszférában dolgozók között. A más munkatempóhoz, szabályokhoz szokott közalkalmazottak nehezen alkalmazkodnak a magánvállalatok teljesítményorientált légköréhez.

Gyimóthy Éva

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk