kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Belgium bevezette a négynapos munkahetet

Az új szabályozás célja, hogy javuljon az emberek munkahelyi és magánéleti egyensúlya.

belgium-

Az új munkaügyi reformokat fogadott el a belga parlament, melynek részeként bevezették a négynapos munkahetet - írja a HVG az Euronews cikke alapján. A döntések értelmében a munkaidő letelte után nem lehet munkaügyekkel zaklatni a dolgozókat, akik kikapcsolhatják telefonjukat és e-mailjeikre sem kell válaszolniuk, főnökük nem kötelezheti őket erre. 

A dolgozók kezdetben maguk dönthetnek a munkarendről: ha a négynapos munkahét mellett döntenek, fél évig lesz lesz érvényes a döntésük, de ebben az időszakban sem lesz kötelező minden héten öt helyett négy napot dolgozni.. Ezt követően értékelhetik tapasztalataikat, és ha akarnak, visszatérhetnek az ötnapos munkahétre. Az új szabályozás szerint a jelenlegi 38 órát lehet öt helyett négy nap alatt teljesíteni.

A szabályozás célja, hogy javuljon a dolgozók munkahelyi és magánéleti egyensúlya, és többet lehessenek a gyerekeikkel. A miniszterelnök szerint az elmúlt nehéz évek után egy innovatív gazdasági lépés történt, ami digitálisabb és fenntarthatóbb jövőt vetít elő.

 

HVG

fotó: unsplash

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére?

A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk

Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk