kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Az utazási költségtérítés szabályai

A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló kormányrendelet szerint a munkáltatónak költségtérítést kell fizetnie azon munkavállalóinak, akiknek a lakóhelye és a munkahelye nem azonos településen van. A költségtérítés napi munkába járás és hétvégi hazautazás címén illeti meg a munkavállalót.

Napi munkába járás címén jár a költségtérítés annak a munkavállalónak, aki naponta a közigazgatási határon kívülről utazik a munkahelyére, illetve munkarendjétől függő gyakorisággal rendszeresen utazik oda és vissza - áll az APEH témában közzétett tájékoztatójában. A tájékoztató szerint attól függetlenül illeti meg a munkavállalót ez esetben a költségtérítés, hogy ideiglenes, vagy állandó lakóhelyéről utazik a munkahelyére, hiszen naponta, vagy legalábbis rendszeresen tesz meg nagyobb távolságot.

Hétvégi hazautazás esetében pedig akkor illeti meg a munkavállalót az utazási költségtérítés, ha a hétvégeken haza, azaz az állandó lakóhelyére utazik. Ez akkor lehetséges ha a munkavállaló valahol ideiglenesen tartózkodik - olvasható az adóhatóság honlapján.

Önnek mennyi marad idén a borítékban? Számolja ki!

Ha tehát a munkavállaló munkavégzési célból költözik ideiglenesen munkahelyével azonos helységbe, vagy annak közelébe, jár neki a hétvégi hazautazás címén az utazási költségtérítés, ráadásul utóbbi esetben a juttatás napi munkába járás címén is megilleti. Ennek a tájékoztató szerint az az indoka, hogy ugyan nem napi, de heti rendszerességgel nagyobb utat tesz meg a hazautazása és munkahelyére történő visszautazás érdekében.

Fontos tudni, hogy az "ideiglenesen" jelző a lakhatási státuszra vonatkozik, nem pedig időbeli korlátot jelent, vagyis a tájékoztató szerint a kormányrendelettel ellentétes a hétvégi hazautazás címén költségtérítésre jogosultak körének leszűkítése meghatározott időtartamra. Ebből a szempontjából szempontból lényegtelen, hogy a munkavállaló pl. határozott, vagy határozatlan idejű munkaviszonyban áll-e. A költségtérítéshez szintén nem feltétel, hogy az ideiglenes lakhatást a munkáltató finanszírozza, vagy a lakóhely-változás az ő intézkedésére történjen.

Az utazási költségtérítés-juttatást a tájékoztató szerint tehát nem a szja-törvény, hanem a hivatkozott kormányrendelet teszi kötelezővé. A szja-törvény "csak" arról rendelkezik, hogy a rendelet szerint munkába járásnak minősített esetben az erre tekintettel adott költségtérítés összegét a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni, az tulajdonképpen adómentes.

Ön mennyibe kerül a cégének? Itt megtudhatja!

Ebből az is következik, hogy nem csak a kormányrendelet szerinti kötelező mértékű juttatás összegét kell figyelmen kívül hagyni a jövedelem számításakor, hanem a bérlet vagy jegy árának teljes összegét, akkor, ha a kötelező mértékű térítésnél magasabb összeget (bérlet, jegy teljes árát) megtéríti a munkáltató a saját döntése alapján.

Amennyiben a jövedelem kiszámításánál figyelmen kívül hagyható költségtérítésen felül fizet a munkáltató ilyen címen juttatást, akkor a felettes rész a magánszemély munkaviszonyból származó adó- és járulékköteles jövedelmének számít - olvasható az adóhatóság honlapján.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felvehetem-e titokban az üzleti tárgyaláson elhangzottakat?

A technológia fejlődésével egyre könnyebbé válik bármilyen beszélgetés rögzítése. Ma már egy okostelefonnal bárki könnyedén felvehet üzleti... Teljes cikk

Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk