kapubanner for mobile
Szerző: Bánosi Eszter
Megjelent: 5 éve

Az önkéntesség hozzásegít a személyes jólléthez is



Ligeti Kata, a Ford Motor HR Contact Center vezetőjének „Külföldön jártam, most mi lesz” című előadása arról az időszakról szólt, mi történik, amikor az önkéntes fiatalok hazajönnek külföldről, és belecsöppennek a munka világába. Személyes tapasztalatai alapján, illetve HR vezetőként az önéletrajzban, illetve az állásinterjún való bemutatkozás módjairól és lehetőségeiről beszélt, illetve megosztotta saját véleményét arról, hogy melyek azok a személyiségjegyek, amelyekre egy HR-es kíváncsi lehet az interjú során. Szerinte nagyon fontos a jelentkező önismerete, illetve annak felvállalása, amiben nem vagyunk jók; a változásra való hajlandóság, az empátia, valamint a kitartás.

Dr. Czafrangó János közgazdász „Life(time) is a Project” című előadásában azt világította meg, hogy az életpálya menedzselése és a pszichoszociális fejlődés szempontjából mennyire fontos, hogy az ember karrierje során önkéntes tevékenységet végezzen. Elmondta, hogy az életszakaszokon végigmenve különböző szerepeket játszunk, de bármelyik életszakaszban is vagyunk, mindig fontos, hogy legyen egy motivációnk, amivel megteremthetjük a boldogságunkat. Több szempont is szerepet játszhat ennek megvalósításában; a matematikus, pszichológus Mérő László idézve ezek a pozitív érzelmek, az elmélyült cselekvés (flow), a tartalmas, önmagunkon túlmutató élet, és mindez az önkéntességben is megtalálható. Saját idővonalát ábrázoló grafikonján szemléltetve bemutatta, hogy míg a klasszikus karriervonal az idősebb kor beköszöntével már nem feltétlenül ível felfelé, a társadalmi jólét, társadalmi hasznosság „well-being” vonala emelkedhet azzal, ha minél több önkéntes munkát végzünk. Előadását azzal az üzenettel zárta, hogy az élet egy projekt, amelyben mind a karrierünknek, mind a jóllétünknek mi vagyunk a menedzserei.

Az Európai Szolidaritási Testület célja a szolidaritás előmozdítása, amit úgy kíván elérni, hogy a fiatalokat és a szervezeteket a szolidaritást előtérbe helyező tevékenységekbe vonja bele. Európa szerte biztosít változatos lehetőségeket, például önkéntes és gyakornoki tevékenységeket, valamint munkalehetőségeket tesz lehetővé, és hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok megvalósítsák saját szolidaritási projektjüket. Az Európai Szolidaritási Testület közel 100.000 fiatal számára teszi majd lehetővé, hogy hazai és külföldi önkéntes projektekben, illetve szakmai gyakorlaton vegyenek részt, munkatapasztalatot szerezzenek, vagy megvalósítsák a szolidaritáshoz kapcsolódó saját ötleteiket, bárhol a világon. Ehhez a 17-30 év közötti jelentkezők anyagi támogatást is kapnak. A program forrása a 2018-2020 közötti időszakra 375,6 millió euró.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Az önkéntességgel nemcsak a sikeres karrier, de a személyes jóllét is megvalósítható
2. oldal - Az önkéntesség hozzásegít a személyes jólléthez is
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon"

A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk

Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk