Akkumulátoripari képzési együttműködést írt alá az innovációs miniszter
A magyar akkumulátoripari képzés fejlesztéséről írt alá megállapodást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az EIT InnoEnergy vezérigazgatójával, Diego Pavíával Budapesten.
A szándéknyilatkozat célja, hogy a felnőttképzésben, a szakképzésben és az egyetemi képzésben Magyarországon is megjelenjenek a Európai Akkumulátor Szövetség (European Battery Alliance - EBA) akadémiája által kínált programok.
Palkovics László az aláírás előtt megbeszélést folytatott Maros Sefcoviccsal, az Európai Bizottság (EB) alelnökével, intézményközi kapcsolatokért és tervezésért felelős biztossal is.
Az innovációs és technológiai miniszter elmondta: a klímavédelem mellett a zöldgazdaságra történő áttérést célzó politika jelentősége abban rejlik, hogy kiemelkedő pozíció elérését biztosíthatja az azt alkalmazó nemzetek számára a fosszilis energiahordozók utáni kor energiarendszereit meghatározó technológiákért és az azokhoz szükséges erőforrásokért folytatott globális versenyben.
Palkovics László hozzátette: tárgyalópartnerével folytatott megbeszélése alatt a kutatás-fejlesztés és az innováció fontossága mellett a legnagyobb figyelmet a zöld átálláshoz nélkülözhetetlen akkumulátoros villamosenergia-tárolás kapta. A megállapodásról azt közölte: Magyarország egy európai szinten fejlesztett, egységesíthető oktatási programot vesz át.
Maros Sefcovic egyebek mellett arról beszélt, hogy Európa nagyon sikeres akkumulátoripart fog kialakítani, Magyarország pedig az iparág egyik úttörőjének számít és akkumulátoripari piacvezetővé vált. A megállapodás tárgyát jelentő képzés fontosságáról szólva elmondta: Európában az akkumulátoriparnak 2025-re 800 ezer szakemberre lesz szüksége. Magyarország ezen a területen nagyon nagy léptékben halad - jelentette ki, példaként említve a magyar akkumulátor-stratégia megalkotását.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 1 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 1 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Nők a kormányművek mögött - Lányok Napja a Boschnál 3 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja