Aki nem szavahihető, nem is lehet jó vezető
A pénzpiaci krízis hatására a felső vezetőknek is folyamatosan változniuk kell, leginkább a meggyőző kommunikáció, a szavahihetőség és a változáskezelés az, amelyben élen kell járniuk - ez derült ki az Ohiói Egyetem friss kutatásából, amely több mint ötszáz ottani vállalatvezetőt kérdezett meg a témáról.
Ezek a kompetenciák valóban nagyon fontosak manapság - erősítette meg a kutatás eredményeit Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: ami ehhez a hármashoz azonban elengedhetetlen az a gyors döntéshozatal képessége. Most minden arról szól, hogyan tudunk minél több részletet megismerve, a helyzetet alaposan elemezve, gyors és helyes döntést hozni. Károlyi László az első helyre a szavahihetőséget és a meggyőző kommunikációt tenné, majd a változáskezelés következne, a gyors döntéshozatallal együtt.
Nem mintha ez utóbbiakat nem tartaná fontosnak, de tapasztalatai alapján állítja, ha egy vezető nem hiteles, ha a kollégái nem bízhatnak meg benne, akkor az a vezető nem lesz képes jó irányba befolyásolni a munkatársakat. A hiteles vezető képes nehéz helyzetben is motiválni, ösztönözni a változásra. Másrészt egy nem szavahihető vezetőt kevésbé fogadnak el a dolgozók, s kevésbé akarják támogatni is, például információkkal, adatokkal. Márpedig egy jó döntés meghozatalához a munkatársakat is érdemes bevonni, két ok miatt is - emelte ki a Legrand vezérigazgatója.
Egyrészt ha több megfelelő inputunk van, könnyebb döntést hoznunk, másrészt, ha a döntés valamilyen változást hoz, akkor azoknak már könnyebb elfogadniuk azt, akik a döntés-előkészítésben részt vettek. Arra a kérdésre, miszerint a Legrand életében volt-e olyan változás 2012-ben, amely próbára tette a dolgozók és a vezérigazgató tűrőképességét, egyértelmű igen volt a válasz. A pénzpiaci válság azokban az üzleti szegmensekben is erőteljesebben megjelent idén, ahol mi tevékenykedünk, s bár évek óta vadásszuk az új üzleti lehetőségeket, az eddigi kezdeményezéseinket fel kellett gyorsítani - hangsúlyozta Károlyi László.
Ez azt jelentette, hogy új termékeket vezettek be, új piaci szegmensbe, például a tokozott energia sínek (elektromos kábelt helyettesítő, gyorsan szerelhető, biztonságos és rugalmas rendszer) piacára léptek, illetve az épületek elektromos energia felhasználását optimalizáló energiahatékonysági megoldásokat, amelyek többletforgalmat generálnak, és eközben a költségeket nem engedték elszállni. A Legrand első számú vezetője szerint az Ohiói Egyetem kutatásában megfogalmazott kompetenciákra, 2013-ban még nagyobb szükségük lesz a magyarországi cégvezetőknek - is.
Egyetért ezzel Faragó L. László szervezetpszichológus, aki egyetlen készséggel egészítené ki a felsorolást, s ez a stratégiai gondolkodásmód. Aki nem látja, hogy mi a feladat, nincs megfelelő, rugalmasan változtatható stratégiája, ennek megfelelő jövőképe, amit mások számára is "láthatóvá" tud tenni, vagy aki elveszik a részletekben, azt a vezetőt a krízis "kivégzi" - mondta a szakember.
Faragó abban is egyetért a kutatással, hogy azok a vezetők maradnak talpon, akik szövetségeseket szereznek a céljaik megvalósításához. Szövetségesek lehetnek a tulajdonosok, a kollégák, de akár a versenytársak, sőt, a média is, emelte ki, a lényeg, hogy az adott vezető minden üzleti és közéleti együttműködése során gyakorolni tudja a meggyőző kommunikációt, amelyet ő az első helyre tenne a kompetenciák között. Az ő rangsorában a második helyre a szavahihetőség kerül, s a dobogó harmadik helyére tette a változáskezelés képességét.
Koczó Ildikó ügyvezető, executive coach
BrainTrend Consulting Kft.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nyolc trendre kell figyelniük a cégvezetőknek, ha sikereket akarnak elérni az évtized végéig. A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint... Teljes cikk
A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori... Teljes cikk
2022-ben 110 ezer nyugdíjas dolgozott, ám ennél sokkal többet be lehetne vonni a munkaerőpiacra. Milyen munkákra jönnek? Milyen speciális igényeik... Teljes cikk
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Nagy baj, ha nem világos a munkavállalók számára, hogy mi kell az előléptetéshez 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 3 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 1 hónapja
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja