Aki kérdez: Verő Barbara
HR Szubjektív rovatunkban Verő Barbara, a Nestlé Hungária Kft. HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Zsikla Gábor, a Flow csoport ügyvezetője kérdésére.
A Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért kezdeményezést 2013-ban indította vállalatunk azzal a céllal, hogy valós munka- illetve munkatapasztalat szerzési lehetőséget biztosítson a fiataloknak, és javítsa elhelyezkedési esélyüket a munka világában. A 30 év alattiak körében a munkanélküliség javuló tendenciát mutat, de még így is az átlagos duplája.
Az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért a program egyik pillére, amely az üzleti szektoron átívelő összefogás, annak érdekében, hogy a fiatalok a megfelelő tudással és készségekkel felvértezve vágjanak neki a munka világának és így hozzájáruljanak a magyar gazdaság versenyképességéhez és növekedéséhez.
Partnereink és beszállítóink aktív bevonásával célunk, hogy még több lehetőséget biztosítsunk a fiatalok számára. A résztvevők elkötelezték magukat a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítása mellett, és jó gyakorlataikat kerekasztal-beszélgetés formájában osztják meg az érintettekkel.
Nagyon fontos az összefogás és a közös gondolkodás, hiszen ez össztársadalmi kihívás, amelynek megoldásában mindenkinek szerepe van. Mi a Közös Értékteremtés üzleti szemléletben hiszünk, vagyis amellett, hogy a vállalat számára értéket teremtünk, fontos, hogy értéket teremtsünk a helyi közösség számára is, ahol működünk. Ez nem csak lehetőség, hanem felelősség is számunkra.
A kezdeményezés részeként vállaltuk, hogy 2016-ig legalább 50%-kal emeljük a gyakornoki pozíciók számát és 150 fiatalnak biztosítunk munkalehetőséget. Már több mint 200 állást és 122 gyakornoki pozíciót biztosítottunk Magyarországon, és a partnervállalatok és szervezetek is igen aktívak.
A program égisze alatt a Flow Csoport 2015 tavaszán 7 napos ingyenes képzési lehetőséget biztosított egyetemistáknak, ahol azokat a készségeket fejleszthették, amelyeket a vállalatok leginkább hiányolnak a friss diplomásoknál.
Vállalatunk pedig a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karával közösen indított képzési programot, amelynek célja, hogy olyan ismeretet adjon át a jövő táplálkozástudományi szakembereinek, amellyel hozzájárulhatnak a fogyasztók tudatos élelmiszer-választásához, és mélyebb ismereteket szerezhetnek az élelmiszeriparról.
Keressük a további lehetőségeket az együttműködésre, mert tudjuk, hogy így összefogva még többet tudunk tenni a fiatalok helyzetéért. Az aktualitásokról, újabb fejleményekről pedig folyamatosan tájékoztatjuk az érintetteket, érdeklődőket.
Kérdésem pedig Veres Ritához, az AON Hewitt igazgatójához szól.
Hogy látja a munkaerő-piaci helyzetet 5 év távlatában, különös tekintettel a frissdiplomásokra?
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
HR Szubjektív rovatunkban Marázi Judit HR szakértő és szervezetfejlesztési tanácsadó kérdez, miután válaszolt Oláh Henrietta, a Givaudan HR Global... Teljes cikk
HR Szubjektív rovatunkban Oláh Henrietta, a Givaudan HR Global Process Expert-je kérdez, miután válaszolt Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial... Teljes cikk
Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Új HR vezető a MOL Magyarországnál 3 hónapja
- Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével 3 hónapja
- 130 új munkahely jön létre ezzel a vidéki gigaberuházással 3 hónapja
- Új magyarországi HR-igazgatót nevezett ki a Tesco 4 hónapja
- Új HR vezető a Praktikernél: Nagy-Jakab Andrea váltja Márton Katalint 6 hónapja
- Új HR-igazgató a Central Médiacsoportnál 7 hónapja
- Felmérés: a magyar fiatalok negyede 100 ezer forint alatti összegből gazdálkodik havonta 7 hónapja
- A fiatalok is tartanak az MI-től, viszont jó, hogy képes elvégezni a piszkos munkát 7 hónapja
- Új HR-igazgató az Euronics-nál 8 hónapja