A villany- és vízvezeték-szerelők felelősségbiztosítása csak a közműbekötési munkálatokra vonatkozik
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) felhívta a figyelmet arra, hogy a villany-, illetve vízvezeték-szerelőknek szeptember elsejétől kötelező minimum egymillió forint összegig fedezetet nyújtó felelősségbiztosítást kötniük, de ez csak a közműbekötési munkálatokra vonatkozik - írja az MTI.
"Ez nem jelenti azt, hogy a más jellegű villany- és vízvezeték-szerelési szakmunkát végző mesterek ne köthetnének saját elhatározásból felelősségbiztosítást, hiszen ez komoly bizalomnövelő tényező lehet egy megbízás elnyerésénél" - magyarázta a közleményben Póczik András, az FBAMSZ elnökségi tagja.
Póczik András hozzátette: egy ilyen, 1 millió forintos fedezethatárral rendelkező módozat már 35-40 ezer forintos éves díjért is megköthető, vagyis túlzott terhet nem jelent, de erre a mostani jogszabályok senkit sem köteleznek.
Az ügyfelek - főként a magánszemélyek - számára fontos tudni, hogy a károkozás ténye, illetve annak okozója a biztosító felé csakis a tevékenységhez kapcsolódó számla bemutatásával igazolható, vagyis hiába van felelősségbiztosítása a mesternek, ha a tevékenységéről nem állít ki számlát, a biztosítójától nem számíthatunk kártérítésre - emelte ki az FBAMSZ szakértője.
Rámutatott: a lakásbiztosítások többsége ugyanakkor alkalmas arra, hogy a szakmai műhibák következtében bekövetkező káreseményekre, például hibás toldás miatt bekövetkező csőtörésre vagy hanyagul végzett elektromos csatlakozás zárlata miatt bekövetkező lakástűzre kártérítést fizessen.
A közleményben idézték a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatait, amelyek szerint 2016-ban a hazai vállalkozók összesen 110 ezer általános felelősségbiztosítást kötöttek, mintegy 30 milliárd forintnyi értékben.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségét 1991-ben 13 alkuszcég alapította meg, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal működik. A tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt biztosítói állomány alapján a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 1 hónapja
- Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Felvehetem-e titokban az üzleti tárgyaláson elhangzottakat? 1 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Ők kapták a digitális gazdaság női példaképeinek járó elismeréseket 2 hónapja
- Ennyi napot kell várni egy szakemberre az ország különböző vármegyéiben 2 hónapja
- Építőipar: fokozatosan helyreáll a szakemberek iránti kereslet és kínálat egyensúlya 2 hónapja