kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

A távmunka öt hátránya

Az otthoni munkának akadnak hátrányai is, ebből az öt legmarkánsabbat gyűjtötte össze a men.hu.

Nem pihensz aktívan: nincs komplett munkarendet, nem tudod az irodában hagyni a munkát, hanem beviszed azt az otthonodba. Egészen másként tekintesz a lakásodra, ha a szobádban heverő laptopod minden alkalommal emlékeztet a teendőidre.


Kevésbé leszel igényes magadra

: azok, akik ilyen körülmények között tevékenykednek, sokszor nem csak a külsejüket, hanem az egészségüket is elhanyagolják, hiszen a rendszertelen időbeosztás könnyen együtt járhat a rendszertelen evéssel.


Stresszesebb lehetsz:

mindennek az oka többek között az, hogy otthon egyedül vagy, így nem érzed úgy, hogy bárkihez fordulhatsz segítségért, szemben az irodai légkörrel. Továbbá azok, akik otthon végzik a feladataikat, hajlamosak rá, hogy többfelé figyeljenek.


Nem találkozol annyi emberrel:

nem mindenkinek lételeme, de igenis sokan igénylik, hogy ne legyenek egész nap egyedül. A magány nem mindenkinek tesz jót. Ráadásul a párkapcsolatban is konfliktust szülhet, hiszen te érthető módon inkább kimozdulnál, míg a kedvesed az egész napos munka után sokkal valószínűbben vágyik az otthon kényelmére.


Könnyen elhanyagolhatod a munkádat:

amennyiben hajlamos vagy a feladatok kitolására és nehezményezed a rendszertelen időbeosztást, az otthoni munkát nem neked találták ki.

www.men.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Toborzási előny, ha egy cég home office-t tud ajánlani

Milyen kihívások állnak a HR-szakma és a toborzás előtt? Különleges gondolkodás kell-e a Z generációhoz? Jó-e a női vezetői kvóta a cégeknél?... Teljes cikk

Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk