kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

A távmunka a leépítés alternatívája lehet

A távmunka mint rugalmas foglalkoztatási forma alkalmazása a létszámleépítés alternatívája lehet a válságban - mondta Radnai Tamás, a Hungary Network Zrt. ügyvezető igazgatója, a Magyar Távmunka Szövetség (MTMSZ) elnökségi tagja hétfőn Budapesten a szervezet szakmai rendezvényén.

images

images

Radnai Tamás, az MTMSZ elnökségi tagja előadásában kiemelte: a távmunka alkalmazása költségmegtakarítással járhat, egyszerűbbé teszi a munkaerő-kölcsönzést, végül összehangolható más atipikus foglalkoztatási formákkal, például a részmunkaidős foglalkoztatással is.

Kuremszki Andrea, az MTMSZ kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, nagy jövőt látnak az úgynevezett távmunkaházak létrehozásában. A távmunkaházak olyan helyek, ahonnan a környéken élők más helyen, akár másik országban lévő cégeknek végezhetnek munkát anélkül, hogy el kellene hagyniuk településüket, térségüket. Kuremszki Andrea elmondta: Magyarországon jelenleg egyedül Örkényben működik ilyen távmunkaház, de céljuk, hogy minél több helyen létrejöhessen ilyen intézmény.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Toborzási előny, ha egy cég home office-t tud ajánlani

Milyen kihívások állnak a HR-szakma és a toborzás előtt? Különleges gondolkodás kell-e a Z generációhoz? Jó-e a női vezetői kvóta a cégeknél?... Teljes cikk

Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk