kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

A rabszolgatörvény alkalmazása lehet a megoldás a BKV sofőrhiányára

A BKV azt kéri a főpolgármesteri hivataltól, hogy tűzze napirendre a rabszolgatörvény néven elhíresült jogszabály alkalmazásának kérdését. A járművezetők mintegy 15 százaléka ugyanis egy belső felmérés eredményei szerint vállalna több túlórát. Ezzel pedig kezelhető lenne a súlyos sofőrhiány, amely immár a menetrend betartását veszélyezteti.

Minden hatodik járművezető önként túlórázna a BKV-nál, amivel orvosolható lenne az emberhiány, és nem maradnának ki járatok a menetrendből. Csakhogy a városvezetés az egyik első intézkedéseként megtiltotta a megemelt túlórakeret alkalmazását a fővárosi tulajdonú cégeknél. A BKV azt kéri, hogy vonják vissza a döntést - írja a VG.

A lap értesülései szerint a BKV azt javasolta a fővárosi vezetésnek, hogy tegye lehetővé a 400 órás túlórakeret egyéni vállalását, hogy maradéktalanul biztosítani lehessen sofőröket a busz- és trolijáratokra. A főváros tulajdonában álló cég ezt már hónapokkal ezelőtt felvetette a városházának és a BKK-nak is, de ez idáig nem született érdemi döntés.
A BKV-nál krónikus járművezető-hiány lépett fel a nyár végére, napi szinten többtucatnyi esetben, 50-60-szor állt elő, hogy a személyi feltételek hiánya miatt estek ki járatok a menetrendből.

A BKV menedzsmentje kényszerhelyzetben van, alig másfél év leforgása alatt ugyanis mintegy 300 sofőr hagyta ott a társaságot. Az állomány a 2400 főt sem éri el, pedig 2021 elején még 2700 közelében járt. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált a menetrendi igények hiánytalan kiszolgálása.

Ezért kérte a BKV a főpolgármesteri hivataltól, hogy tűzze napirendre a rabszolgatörvény néven elhíresült jogszabály alkalmazásának kérdését.

A BKV belső felmérése szerint ugyanis a járművezetők mintegy 15 százaléka, körülbelül 350-en vállalnának több túlórát. Ezzel pedig kezelhető lenne a súlyos szakemberhiány. 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk