A munkaügyi ellenőrzés új rendszerének régóta várt részletei
A foglalkoztatás-felügyelet és a munkaügyi ellenőrzés rendszerét új alapokra helyező törvény már 2021. március 1-jétől hatályba lépett, számos lényeges kérdés rendezését azonban a részletszabályokra utalta az új jogszabály: ilyenek például az ellenőrzőlisták vagy a bírság kiszabásának kötelező esetei. Március 10-én végre megjelentek a régóta várt részletszabályok is.
A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény 2021. március 1-jétől hatályon kívül helyezte a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvényt. Az új jogszabály részletesen szabályozza a foglalkoztatás felügyeletére (foglalkoztatás-felügyeleti hatóságra) 2021 márciusától vonatkozó előírásokat. Az új szabályozás célja a munkaerőpiac szereplőinek támogatása és a foglalkoztatásra vonatkozó kötelezettségek megtartásának hatékonyabb ellenőrzése a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság révén.
A 2021. március 10-én a kihirdetett 115/2021. (III. 10.) Kormányrendelet szerint a fővárosi és megyei kormányhivatal mérlegelés alapján megállapított vagy tételesen meghatározott munkaügyi bírságot szabhat ki. A munkaügyi bírság legkisebb összege harmincezer forint, a bírság a munkaügyi bírság legkisebb összegéig mérsékelhető, ha a foglalkoztató a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével kapcsolatos bejelentési kötelezettségét az eljárás során teljesíti.
Szeretne jól összefoglalt, gyakorlatközpontú tájékoztatást kapni a munkaügyi ellenőrzés további részletszabályainak tartalmáról?
Vegyen részt gyakorlati szempontú, Munkaügyi Ellenőrzési Szakmai Napunkon 2021. április 7-én Online - Élőben és díjmentesen!
Szakértőnk összefoglalja a részletszabályokban rejlő legfontosabb változásokat, többek között a munkaügyi bírság és a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság új hatásköreivel összefüggésben is.
Szakmai napunk előadója: Dr. Dudás Katalin, munkajogász, egyetemi adjunktus.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 4 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 1 hónapja
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 2 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja