A munkaerőtartalék mozgósításának egyik kiemelt hazai eszköze az anyagiakban rejlik
A jegybank által összeállított versenyképességi program a munkaerőtartalék mozgósítására is több intézkedési javaslatot tett, melyek zöme anyagilag csábítaná munkára a nehezen foglalkoztatható személyeket - foglalta össze az mfor.hu.
Az mfor.hu rámutat, olyan intézkedések is szerepelnek a javaslatban, hogy a versenyszférában elhelyezkedő közmunkás bérét egy meghatározott ideig fizesse az állam, ha a munkaadó még legalább ugyanannyi ideig vállalja a foglalkoztatását.
A hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatását támogatnák azzal, hogy a Munkahelyvédelmi Akciótervet kiterjesztenék a FEOR 9-es főcsoportján kívül eső alacsony képzettségű, alacsony jövedelmű, vagy más, szociálisan hátrányos helyzetű munkavállalókra.
Az akcióterv kedvezményét a munkavállalói járulékokra is kiterjesztené a jegybank, főleg a fiatal, nyugdíjhoz közel állók és szülőképes korú női munkavállalókra. Ezzel pedig automatikusan nettó bérnövekedés lenne elérhető esetükben.
mfor.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Lehet, hogy csak később lép életbe a pedagógusok státusztörvénye 1 éve
- A minimálbér, a garantált bérminimum és a közfoglalkoztatotti bérminimum összegei Magyarországon 1 éve
- Elérheti a 16 százalékot az infláció a következő hónapokban 2 éve
- Ismét elstartolt az e-kerékpár pályázat 3 éve
- Mától igényelhetik a közfoglalkoztatottak az elhelyezkedési juttatást 3 éve
- Gazdaságvédelmi akciótervet sürget a Jobbik 3 éve
- A bértámogatásban részt vevő 200 ezer emberből 5 ezret bocsátottak el 3 éve
- Palkovics szerint minden rendben a gazdaságvédelemmel 3 éve
- Csaknem tíz százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset 3 éve
- A közösségi média és a felhő használatát is tiltaná a jegybank a pénzügyi szektorban 4 éve
- Itt a segítség a vendéglátásban és a szabadidő ágazatban működő cégeknek! 4 éve