kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A fiatalok nem maradnak pár évnél tovább egy munkahelyen

Nem meglepő, hogy a hosszú távú karrierlehetőség biztosítása előkelő helyen szerepel a pályakezdő munkavállalók listáján. Ennek ellenére az Y generáció képviselői csak ritkán maradnak ugyanazon a munkahelyen pár évnél hosszabb időre - derült ki az OTP Bank felméréséből. A cég munkatársai a toborzási módszerek megújításával igyekeznek megtalálni a közös nevezőt a munkakeresőkkel.

images

A látszólagos ellentmondás oka a munkafelvételi folyamatban keresendő.

Az online kommunikáció a mindennapok része, ehhez alkalmazkodva a bank is aktívan jelen van álláshirdetéseivel a social médiában. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a hatékony toborzáshoz ez ma már nem elég. Vissza kell egy kicsit lépni a személyes kapcsolatok irányába.

A munkakeresők és a munkaadók közötti egymásra hangolódásra kiváló alkalmat biztosítanak az esettanulmányi versenyek, ahol mindkét fél gyakorlati ismereteket, benyomásokat szerezhet egymásról. A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának Lámfalussy Sándor Szakkollégiuma májusban rendezte meg a Lámfalussy Sándor Esettanulmányi Versenyt. A résztvevő egyetemisták szerint azért érdemes esettanulmányi versenyekre járni, mert az itt szerezhető tapasztalatokat nagyon jól tudják hasznosítani a későbbi karrierjük során. A versenyek igazi kihívást jelentenek, mivel teljesen más szemszögből mutatják meg azt, amit az egyetem falai között már megtanultak. Véleményük szerint még egy igazán gyakorlatias egyetemi képzés sem tud annyira gyakorlatias lenni, mint egy valós példákon alapuló éles versenyhelyzet.

A megkérdezettek több szempontot is felsoroltak, amikor az ideális munkahelyről kérdezték őket az OTP Bank HR szakértői: az anyagi biztonság mellett a szakmai fejlődés és a karrierépítés lehetősége is fontos kritériumnak bizonyult. A stabil, kiszámítható munkahely pozitív érték a fiatalok számára, azonban ez nem elegendő, mivel a tapasztalatok szerint csak néhány évet töltenek el egy-egy cégnél.

„A toborzási folyamatnak fontos szerepe van abban, hogy a munkakeresők az igényeiknek megfelelő helyet találják meg, így később elkötelezett munkavállalókká váljanak”- nyilatkozta Szőke-Oláh Katalin, a cég HR marketing vezető tanácsadója.

A személyes kapcsolatépítésre az állásbörzéken túl tehát remek alkalmat adnak az esettanulmány versenyek is, ezért a bank rendszeresen támogat ilyen rendezvényeket, egyetemi kapcsolatai intenzívek. Ezeken az eseményeken egy jó szemű HR-es azon túl, hogy alapvető információkat tud átadni a cégről, már azt is felmérheti, hogy milyen pozíció passzolna leginkább a jelölthöz. Vállalati oldalról tehát ezek a versenyek remek lehetőséget teremtenek arra, hogy a legjobbakat sikerüljön kiválasztani.

Fotó: Pixabay
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt

Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk

"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk