A fiatal dolgozókra ne számítsanak a munkáltatók
A legfiatalabb munkavállalók hetven százaléka mindössze egy évig marad ugyanazon a munkahelyen - idézi a Népszabadság azt a kutatást, ami a Z generáció (azaz az 1995 után születettek) álláspiaci sajátosságait vizsgálta.
Érdekes megállapításra jutottak a lojalitással kapcsolatban. Míg az X generáció tagjai - azaz az 1965 és 1975 között születettek, jellemzően a Z-k szülei - a megfelelő anyagi juttatások mentén tudnak jobban elköteleződni, addig az Y generációnál (1980–1995 között születetteknél) sokkal inkább az emberi kapcsolatok számítanak - olvasható a cikkben.
A legifjabbak ugyanakkor inkább egy adott munkahelyhez kötik a lojalitást, nem pedig személyes viszonyokhoz.
Népszabadság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Tavaly decemberről idén januárra az épületek takarításával és facility managementjével foglalkozó B + N Referencia Zrt-nél nőtt legnagyobbat az... Teljes cikk
Ne csak a hirdetési költségeket számoljuk egy munkavállaló felvételénél, hanem a toborzó munkaóráinak költségét és a próbaidő alatti... Teljes cikk
Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk
- Z-generációs álommeló - most bárkiből lehet utazási influencer 2 hete
- Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt? 2 hónapja
- Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei 2 hónapja
- Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót? 2 hónapja
- TOP 3 kihívás a HR szakmában - Kérdések és válaszok: 2. rész 2 hónapja
- Van véleményük és felvállalják a céljaikat: így rúgja be az ajtót a Z generáció 2 hónapja
- Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben 2 hónapja
- Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok 4 hónapja
- A Z generáció sajátosságai, avagy lehet-e óriás hamburgert enni a mítingeken? 4 hónapja
- Mit akar a Z generációs munkavállaló? 5 hónapja
- Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene? 5 hónapja