A digitalizáció előnyeit még nem sikerült a kockázatkezelésbe átültetni
Bár számos szervezet már alkalmazza az új technológiákat belső ellenőrzési, kockázatkezelési és megfelelőségi funkciói részeként, az ebből származó előnyöket mégsem sikerült teljes mértékben a digitális átalakulásba történő beruházásokkal kapcsolatos döntések szolgálatába állítani - mutat rá a PwC Risk In Review című legfrissebb globális tanulmánya.
Az MTI-nek küldött felmérés szerint a vállalatoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az erősebb digitális készségek és kapacitás kialakítására a kockázati funkciójukon belül, hogy napjaink technológia által vezérelt világában megalapozottabb döntéseket hozzanak a kockázatokról.
Major Andrea, a cég vállalati kockázatkezelési részlegének cégtársa kiemelte: a kockázatkezelési szakemberek üzleti tevékenységét - az adatelemzéstől a nagyobb automatizálásig - nemcsak a technológia alakítja át, hanem a potenciális kockázatok is. Bár a digitális átalakulás a kockázatok azonosítására és a megalapozottabb döntéshozatalra is kínál lehetőségeket, a tanulmány rámutat arra, hogy számos szervezet még nem él teljes mértékben ezekkel - tette hozzá.
Az első számú magyar döntéshozók mindössze 15 százaléka mondta azt, hogy a rendelkezésére álló kockázati kitettségi adatok kellően átfogóak a hosszú távú döntéshozatalhoz. Ez azt jelenti, hogy a kockázatkezelési funkciók nem használják ki az elérhető bőséges adatmennyiségben rejlő lehetőséget.
A szakértő létfontosságúnak nevezte, hogy a kockázatkezelési szakemberek felismerjék: digitális rátermettségük javításával sokat tehetnek azért, hogy fontos partnerekké és vezetőkké váljanak, és segítsék szervezetüket a digitális kezdeményezésekkel járó előnyök jobb kiaknázásában.
A tanulmány alapján a kockázati funkciók segíthetik a megalapozottabb döntéshozatalt, a szervezet digitális tervét teljes egészében támogatják, fejlesztik a munkavállalók készségeit és új tehetségeket vonnak be - sorolta. A további előnyök között van, hogy lehetővé teszik a szervezet számára, hogy valós időben reagáljon a kockázatokra, és aktívan bevonják a döntéshozókat a legfontosabb digitális kezdeményezésekbe.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Maruzsa Zoltán: cél a köznevelés digitalizációja 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- Keddtől indul a KKV Technológia Plusz Hitelprogram 3 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 1 hónapja
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Kiderült, miben látják a kockázatot a pénzügyi vezetők 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja