7 ok, amiért egy csapat szétesik
Az utóbbi években közelről és távolról számos cég életébe nyerhettem betekintést. Láttam jól működő csapatokat is, amelyek egy idő után széthullottak. Felvetődik a kérdés: baj-e, ha egy team szétesik? Nyilván, ha a tagok máshol jobban ki tudják kiaknázni a bennük rejlő tehetséget, a cég pedig egy új, ütőképesebb csapatot épít, akkor nem. Ez azonban érzésem szerint csak az esetek kis részét jelenti. Biztos vagyok benne, hogy minden kedves olvasómnak vannak saját élményei a témában. Most a bennem felhalmozódott tanulságokat próbálom szintetizálni.
Ki szeret huzamosan olyan cégnél dolgozni, ahol nincs előrelépés az üzleti eredményekben, ahol növekedés helyett csökken az árbevétel, vágnak a költségeken, nincs beruházás, csökken a marketingre fordított összeg. Persze az üzleti eredmény az egyénen is múlik, de nagyobb szervezetben kis, jól működő teamek érezhetik kudarcnak - egyébként jó - munkájukat. A másik oldalon azt látják, hogy a konkurencia él-virul, fogalmazza a szebbnél szebb sajtóközleményeket az újabb mérföldkövek eléréséről. A munkavállaló (ha nem is kizárólag piacvezető, de legalább) fejlődő csapatban, növekvő cégnél érzi a legjobban magát, akkor tudja a benne rejlő energiákat igazán kiaknázni.
2. Távoznak a húzóemberek
Minden munkahelyen tudható, hogy kik az igazi kulcsemberek. Ők nem feltétlenül esnek egybe a formális vezetőkkel vagy a legnagyobb hangú kollégákkal. Jellemzőjük, hogy a cég árbevételének meghatározó részét hozzák, vagy a termékfejlesztés agyai. Nagy belső motiváció és felelősségtudat hajtja őket. A cégvezetés legféltettebb kincsei, akik megtartásáért küzdeni kell. Ők ugyanis a legkönnyebben el tudnak helyezkedni a piacon. Ha ezek a kulcsemberek megmozdulnak, az jelzés a teljes csapatnak, hogy érdemes kifelé kacsingatni.
3. Elveszik a hit
A cégbe, termékbe, szolgáltatásba, a vezetőbe vetett hit nélkül nem lehet magunkból a maximumot kihozni. Aki nem büszke arra a cégre, amelynél dolgozik, ő már csak a túlélésre játszik, a belsőleg felmondottak táborát erősíti. Ha a hitetlenség általánossá válik, akár a vezetés körében, az képes egy teljes szervezetet megbénítani.
4. Bezárkózó vezetők, megválaszolatlan kérdések
A munkatársak vágynak a visszajelzésekre munkájukról és szeretnének képben lenni a cég terveivel kapcsolatban. A rossz híreknél vagy a negatív kritikánál csak egy rosszabb létezik: a csend, a vezető elvonulása a szobájába, a kérdések válasz nélkül hagyása, az elmaradó meetingek, a cselekvési terv hiánya. A csapat pedig válaszokat akar. Ha nem kap, akkor maga alkot, ami gyakran minden alapot nélkülöző rémhírek formájában ölt testet.
A teljes cikk ITT a HR Blogon olvasható.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt 2 hónapja