50-60 évig is tarthat egy karrier
A folyamatos tanulás erősítése, a pénzbeli és nem pénzbeli ösztönző elemek továbbfejlesztése, a HR-t támogató digitális technológiák alkalmazása, a vállalaton belüli mobilitás fokozása - többek között ezekre a területekre fordítanak kiemelt figyelmet a cégek a Deloitte felmérése szerint.
A társadalmi szempontokat kiemelten kezelő vállalatok 73 százalékánál nagyobb növekedést várnak 2019-ben, mint 2018-ban, míg az ezzel a tényezővel kevésbé foglalkozó társaságok esetében ennek aránya 55 százalék.
„A technológia alkalmazása versenyelőnyt biztosíthat a vállalatok számára, azonban nem megfelelő szervezeti kezelése azzal a kockázattal jár, hogy a munkavállalók elbizonytalanodnak jövőbeli szerepüket illetően. Éppen ezért egyre több cégnél foglalkoznak azzal, hogy a munkatársak igényeit szem előtt tartva alakítsák át a humán erőforrás kezelés gyakorlatát, biztosítva a folyamatos tanulás, a szakmai és személyes fejlődés kereteit” - mutatott rá Csépai Martin, a Deloitte Magyarország HR tanácsadási üzletágának vezetője.
A felmérés során megkérdezett vezetők 86 százaléka jelezte, hogy fontosnak tartja új tanulási módszerek bevezetését. Ez különösen annak fényében jelentős, hogy a jövőben a munkavállalók akár 50-60 éves karrierrel is számolhatnak, amihez természetesen elengedhetetlen, hogy folyamatosan képezzék magukat.
A folyamatos tanulás szükségességét erősíti az automatizálási technológiák térhódítása is. A kutatás válaszadóinak 64 százaléka szerint az automatizálás hatása jelentős lesz az elkövetkező években, azonban a jövőben is kulcsfontosságúak maradnak bizonyos humán készségek a technológiai fejlődésben rejlő lehetőségek kiaknázásához. Az automatizálásból adódóan a munkavállalók egyre nagyobb része dolgozik majd technológiai támogatással (robotok, BI), emiatt a hagyományos szerepek átalakulnak, és új kompetenciákat igénylő, adat- és információ-vezérelt alapon működő munkakörök jönnek létre.
Az elmúlt években előtérbe kerültek olyan trendek, mint a termelékenység fokozása, a munkavállalók jól-léte, vagy a túlmunka és kiégés kérdése. Bár a munkavállalói élmény javítására már számos cégnél kiemelt figyelmet fordítanak, még bőven van fejlődési lehetőség. A Deloitte felmérése szerint a válaszadóknak csak 49 százaléka látja úgy, hogy szervezetük munkatársai elégedettek a munkakörükkel, és mindössze 42 százalék gondolja, hogy elégedettek napi munkafeladataikkal. A Deloitte szakértői szerint a továbblépés érdekében a munkavállalói élmény koncepcióját meghaladva a jövőben arra kell törekedni, hogy minél teljesebb „humán élményt” nyújtsanak a munkahelyek, hangsúlyt fektetve a személyközi kapcsolatokra, a folyamatos tanulásra és a motiváló munkafeladatokra. A változás egyik fontos eleme lehet a klasszikus szervezeti struktúra megújítása is, hierarchikus felépítés helyett a csapat alapú működési modell irányába történő elmozdulás.
A lassan egy évtizede tartó gazdasági fellendülés alapvető változásokat hozott a globális munkaerőpiacon, ma már óriási a verseny megfelelően képzett szakemberekért. Éppen ezért a vállalatvezetők és HR vezetők számára az egyik legnagyobb kihívást a cégen belüli mobilitás felpörgetése jelenti. A felmérés során megkérdezettek háromnegyede látja úgy, hogy fontosak a karrierépítést támogató új eszközök és modellek, illetve a vállalaton belüli mobilitás erősítése. Ennek eredményeképpen a korábbi, tradicionális javadalmazási elemek, ösztönző módszerek is idejétmúlttá válnak, szükségessé téve a megújításukat - a helyzet komolyságát jól mutatja, hogy a válaszadók mindössze 11 százaléka gondolja az általuk alkalmazott ösztönző rendszert a munkavállalói elvárásokkal összhangban lévőnek.
Magyarországon is hasonló kihívásokkal küzdenek a cégek és a HR szakemberek az emberi erőforrás menedzselése kapcsán, de a felmérés hangsúlybeli eltéréseket mutat. A munkavállalók fejlesztése kiemelt fontossággal bír a magyar munkaerőpiacon is, ámbár a cégek felkészültsége e tekintetben elmarad a globális és közép-európai átlagtól. A fokozott automatizálás miatt a munkavállalók képzését tekintve globális szinten a vezetők 66%-ban meglévő munkavállalóikat igyekeznek átképezni, míg magyarországi viszonylatban a jelentős többség (79%) elsődlegesen megfelelő készségekkel rendelkező új munkavállalókat próbál felvenni. Az eredmények alapján úgy látszik, a magyar vállalatok jobban bíznak a vállalatukba behozott tudásban, mint az átképzés sikerességében.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- Keddtől indul a KKV Technológia Plusz Hitelprogram 3 hete
- Nagy baj, ha nem világos a munkavállalók számára, hogy mi kell az előléptetéshez 3 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Aranyat érhet egy nyerő szakma 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete