25 ezerrel kevesebb lesz a nyugdíj
A Párbeszéd szerint havi kétezer, éves szinten közel huszonötezer forinttal lesz kisebb a nyugdíjemelés az infláció által indokoltnál. A Fidesz-kormány 66 milliárd forintot tagad meg a nyugdíjasoktól a megalázó, 0,9%-os nyugdíjemeléssel - állítják. Továbbá jelezte, hogy az időseknek a differenciált nyugdíjemelés lenne a megoldás - írja a 24.hu.
Bár többlet halmozódott fel a nyugdíjkasszában és a költségvetési hiány is kisebb a vártnál, a Fidesz-kormány mégis visszatartja az idős embereknek járó, összesen 66 milliárd forintot - mondta Tordai.
A Párbeszéd emlékeztetett rá, hogy több tízezer idős ember van, akinek a jövedelme az 50 ezer forintot sem éri el. A differenciált - a kisnyugdíjasokat jobban támogató - nyugdíjemeléssel viszont az a több mint 1,3 millió ember is jobban járna, akinek a járandósága ma nem éri el a százezer forintot sem.
A 0,9 százalékos nyugdíjemelés megdöbbentette a Nyugdíjasok Országos Szövetségét. Elnöke felháborítónak nevezte, hogy a rendszerváltás utáni időszak legalacsonyabb nyugdíjemelését ígérte a kormány. A szövetség Varga Mihály bejelentését felháborítónak és értelmetlennek tartotta, mondván, 8 hónappal korábban lehetetlen számolni a hátralévő hónapok valóságos gazdasági, politikai folyamataival - írja a 24.hu.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Érkezik a hat százalékkal emelt nyugdíj 5 hónapja
- LMP: növelni kell a közszolgálati béreket és a szociális támogatásokat 5 hónapja
- 6 százalékos nyugdíjemeléssel kezdődik az év 5 hónapja
- Íme a nyugdíjjal kapcsolatos legfontosabb jövő évi tudnivalók 6 hónapja
- Így lehetne megőrizni a nyugdíjak reálértékét 6 hónapja
- Most már biztos, hogy mekkora nyugdíjemelés jön januártól 6 hónapja
- Orbán Viktor: A nyugdíjakat mindenképpen 6 százalékkal emeli a kormány 6 hónapja
- Kettős ellenőrzést vezetne be az új vendégmunkástörvény 7 hónapja
- Elfogadta a szenátus az átlagosan több mint 40 százalékos nyugdíjemelést 7 hónapja
- 40 százalékkal emelkednek az állami nyugdíjak a szomszédunkban 7 hónapja
- Mindjárt itt a novemberi nyugdíjkiegészítés, felkészülnek a háromgyerekes anyák 7 hónapja