kapubanner for mobile
Megjelent: 4 hónapja

Érkezik a hat százalékkal emelt nyugdíj

Hat százalékkal emelt nyugdíj érkezik pénteken a nyugdíjasokhoz, ami átlagosan havi 13 ezer forintos emelést jelent - közölte a kormányszóvivő a közösségi oldalán.

Érkezik a hat százalékkal emelt nyugdíj-

Szentkirályi Alexandra a Facebookra pénteken feltöltött videóban emlékeztetett: január 12-e az idei első nyugdíjutalás napja. Kiemelte: nyugdíjemelés nemcsak az öregségi nyugdíjasokat érinti, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülőt, összesen két és fél millió embert.

Jelezte: emelt összegű ellátás érkezik februárban is, méghozzá duplán, hiszen akkor a 13 havi nyugdíjat is kifizetik majd.    

"A kormány tehát a mostani háborús időkben is megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, idén is garantált az inflációkövető nyugdíjemelés" - jelentette ki. A kormányszóvivő hangsúlyozta: az inflációt a kormány csökkenő pályára állította, de ha az év végére esetleg kiderül, hogy az idei éves infláció mégis magasabb lenne a most becsült hat százaléknál, akkor az év végén az inflációkövető nyugdíjkiegészítés is garantált.

Szentkirályi Alexandra hozzátette: a kormány azzal is tisztában van, hogy a nyugdíjasoknak nagyon fontos a rezsicsökkentés, aminek köszönhetően Európában a magyar nyugdíjasok fizetik a legalacsonyabb gáz- és áramárat. Kijelentette: a kormány nem fogja hagyni, hogy "Brüsszel a magyar nyugdíjasokkal és családokkal fizettesse ki az elhibázott szankciók árát".

MTI

fotó: freepik

Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2024-ben? - olvassa el korábbi cikkünk. 

Nyugdíjas fogyasztóiár-index, fogyasztóiár-index; változás a korábbi évek azonos időszakához képest
Nyugdíjas fogyasztóiár-index, fogyasztóiár-index; változás a korábbi évek azonos időszakához képest

 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk