2019-es juttatás az idei adók szerint - így adható
A jövő évi juttatások újratervezésével már sokan végeztek, azonban érdemes még egy pillantást vetni a kiválasztott elemekre. Legalábbis ha szeretnénk 3 legyet ütni egy csapásra. A fluktuáció csökkentésről, a motiváltabb és lojálisabb munkavállalókról, valamint jelentős anyagi megtakarításról van szó.
A fluktuáció sajnos idén is jelentős összeget emésztett fel a cégek keretéből. Akkor is, ha csak a toborzási és betanítási költségre gondolunk. Biztosíthatnánk azonban olyan juttatást, ami segít a folyamat csökkentésében, sőt az employer branding terén is erős bástyának bizonyul.
ÉLMÉNY ALAPÚ JUTTATÁS
Azt tudjuk, hogy a munkaerőpiac jelentős részét az Y és Z generáció teszi ki. Őket már hidegen hagyják a poros juttatások. Ha szeretnénk lojális és motivált munkavállalókat, akkor valódi értéket képviselő, emellett fancy és tényleg élmény alapú elemeket alkalmazzunk.
Az eddig felmerült két kérdéskörre a rendszeres és változatos testmozgás jelent megoldást.
Abban az esetben, ha a 2019-es juttatásaink között még nem szerepel a sport támogatása, a következő számok minden bizonnyal meglepetésként hatnak majd, ugyanis egy 2600 fő bevonásával elvégzett, egészen friss hazai felmérés kimutatta, hogy a munkavállalók
- 67 %-a tart attól, hogy jövőre kevesebb juttatást fog kapni
- 41 %-a váltana munkahelyet a jobb juttatások miatt
- 34 %-a leginkább az AYCM SportPass-hoz ragaszkodik (16% Erzsébet-Utalvány, 15% lakáscélú támogatás)
- a legtöbben a magasabb fizetés után az AYCM SportPass ANYAGI TÁMOGATÁSÁT hiányolják jelenleg
- nemtől
- kortól
- lakóhelytől
- kortól
- személyes szokásoktól és az aktuális kedvüktől függetlenül változatosan sportolhatnak
- Magyarországon már több mint 700 helyszínen, akár az év 365 napján.
A teljes elfogadóhely listája ITT érhető el.
Ráadásul ha még idén kiváltjuk és rendezzük is a 2019-es AYCM SportPass-okat, még az idei adóvonzattal számolhatunk, ami jelentős megtakarítást eredményez.
Egy ilyen év végi ajándék garantáltan emlékezetes marad minden munkavállaló számára.
Rohamléptekben közeleg az év vége, érdemes tehát azonnal cselekedni! Csapjunk le MOST!
További részletek és tájékoztatás:
www.aycm.hu
[email protected]
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A koronavírust követő években a HR területén tapasztalható robbanásszerű technológiai fejlődés, - mely még 2024-ben is újabb és újabb ajtókat... Teljes cikk
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 4 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- Milyen előnyei vannak a picker botoknak? 2 hónapja
- A sportiparban rejlő karrierlehetőségek 2 hónapja
- Kiderült, melyik a legsportosabb vállalat Magyarországon 2 hónapja