kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

10 érdekesség a gyerekmunkáról

Gyerekek mint patkányfogók, gyapotszedők vagy épp lőpor-szállítók. Nagy-Britanniában 150 éve még nem volt tilos 10 éven aluliakat dolgoztatni. Érdekes tények a gyerekmunkáról.

1. Az ipari forradalom Nyugaton a gyerekmunka virágzásának korszaka volt. Több millió gyermek napi 12-14 órát dolgozott.

2. Egy 1788-ban keletkezett dokumentum szerint Anglia és Skócia 143 gyapotmalma munkásainak kétharmada gyerek volt.

3. A 19. századi nagy-britanniai gyapotmalmokban sok gyerek gépek alól szedte össze az alájuk került gyapotot. Ez igen veszélyes feladat volt: könnyen lángra lobbant a hajuk.

4. A nagyvárosokban a gyerekeket patkányfogóként alkalmazták, akiknek nem csak elkapni kellett, hanem meg is ölni a kártevőket.

5. Nagy-Britanniában egészen 1874-ig engedélyezve volt a 10 éven aluli gyerekek dolgoztatása.

6. A 16-19. században az angolok 12-14 éves gyerekek alkalmaztak a hadihajókon, akiknek az volt a feladatuk, hogy a csaták során a hajó rakteréből az ágyúkhoz szállítsák a lőport.

7. Méretük miatt a gyerekeket kiválóan alkalmasnak találták a kéményseprői feladatra. Szándékosan rosszul tápláltak őket, hogy elég vékonyak maradjanak.

8. Az Egyesült Államokban 1900-ban a dolgozók 18 százaléka 16 év alatti volt.

9. A nagy gazdasági világválság alatt a felnőttek körében nagyon magas volt a munkanélküliek aránya, a korábban gyerekek által betöltött állásokba is felnőttek kerültek. Az USA-ban a 16 év alatti gyerekek bányászatban és feldolgozóiparban történő alkalmazását betiltották.

10. Az 1960-as évekig a svájci hatóságok elvették a zűrös hátterű családok gyermekeit, hogy aztán nevelőszüleik földjén dolgoztassák őket.

mult-kor.hu
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk