Zöld fiókot nyitott a K&H
Hétfőn megnyitotta Ócsán első úgynevezett "zöld" fiókját a K&H. A bankfiók különlegessége, hogy egyáltalán nem használ fosszilis energiahordozókat, így működése nem szennyezi a levegőt. A jövőbe mutató kezdeményezés nem csak a környezetet kíméli, de egy új technológiának köszönhetően az áramfelhasználást is jelentősen csökkenti - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
"Az új zöld fiók kialakításánál is nagyobb vállalkozás a K&H teljes fiókrendszerének freonmentessé tétele. A freon a harmincas évek óta hűtőberendezésekben hűtőközegként alkalmazott gáz, melyről időközben kiderült, hogy a légkörbe jutva igen káros hatása van, hiszen hozzájárul az üvegházhatás erősödéséhez. A K&H 2003 után épült fiókjait már az Európai Unió szabványának megfelelően, freonmentesen építették, de a régebbiek korszerűsítésre szorulnak. 2008-ban mintegy 600 berendezés és megközelítőleg 20 fiók teljes rendszerének lecserélésére kerül sor." - mondta Laboranovits György, a K&H Ingatlangazdálkodási, Logisztikai és Bankbiztonsági Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.
"Terveink szerint 2010-re a K&H teljes mértékben freonmentes övezet lesz. Ez rendkívül jelentős fejlesztés, és nagy lépés a fenntartható fejlődés irányába. Bízunk benne, hogy elkötelezettségünknek köszönhetően minél több embernek adjuk meg a lehetőséget a teljes élet megteremtésére." - fűzte hozzá Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs igazgatója.
Amint az a K&H nemrég megjelent fenntarthatósági irányelveiből is kiderül, a vállalat CSR politikájának fókuszában négy terület áll - az egészségügy, a sport, a vonzó munkahely megteremtése, valamint a környezetvédelem. Ez utóbbi szellemében került kialakításra és megnyitásra Ócsán az első zöld K&H fiók.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- A Lidl és a Graphisoft kapta a Deloitte Zöld Béka díját 4 hónapja
- EP: a zöld átállás során tekintettel kell lenni a nemek közötti egyenlőségre 4 hónapja
- Jubileumi HR konferencia a Debreceni Egyetemen 5 hónapja
- Mitől függ a hőszivattyús fűtés ára? 6 hónapja
- 18 millió munkavállaló átképzése is kell az európai zöld átálláshoz 8 hónapja
- A street food ételek trendi csomagolása 11 hónapja
- Új vezető a Nano Energies élén 12 hónapja
- A világ legjobb klímaszerelői mérték össze tudásukat Budapesten 1 éve
- Vállalati beszámolási kötelezettség a fenntartható működésről 1 éve
- Előkelő helyezést ért el a Soproni Egyetem a fenntartható egyetemek világranglistáján 1 éve
- Környezetbarát munkahelyek 1 éve