kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Win the web: állás a tehetségeknek

A Carnation a tehetséges fiatalokat támogatva különdíjjal jutalmazta a legkreatívabb egyetemista csapatot, a Bounch of mice-t, akiknek az oklevél mellett egy tanulmányi- illetve munkaszerződést felajánlott.

A Win the Web 24 órás verseny 2007-ben került először megrendezésre Magyarországon, és 2008-ban már kelet-közép európai versennyé nőtte ki magát, melyen a professzionális web fejlesztői cégek mellett diák csapatok is indulhattak. A 24 órás verseny izgalmas feladatokat és szórakoztató programokat kínált a résztvevőknek, de emellett a Microsoft technologiákkal kapcsolatos web fejlesztői ismeretek népszerűsítését is célul tűzte ki maga elé. (Korábban volt cégfelfuttató verseny is.)

Az idei nemzetközi versenyen négy országból összesen 70 csapat vett részt. Az erős mezőnyben a Carnation Carna Lite csapata Tóth Csaba, Horváth Attila és Bényász László fejlesztők részvételével, illetve Varga Tamás fejlesztési igazgató vezetésével szerezték meg az első helyet professzionális kategóriában.

"Bár most először vettünk részt a 24 órás programozó versenyen, de a csapatnak sikerült remekül helytállnia. Szerencsére a Carnationben nem jellemző az ilyen extrém munkaidő, de a kollégáim bebizonyították, hogy még ilyen helyzetekben is a legjobb minőséget tudják nyújtani." - mondta Varga Tamás a Carnation fejlesztési igazgatója.

Boros Petra, a Microsoft Central Eastern Europe irodájának Web stratégiai menedzsere így értékelte a Carnation csapatának munkáját: "A Carnation CarnaLite csapata hű maradt hírnevéhez, igázán precíz, felhasználóbarát és "cool" design-ú munkájával nyerte meg a versenyt! Gratulálok!"

A verseny érdekessége, hogy a Carnation a tehetséges fiatalokat támogatva különdíjjal jutalmazta a legkreatívabb egyetemista csapatot, a Bounch of mice-t, akiknek az oklevél mellett egy tanulmányi- illetve munkaszerződést ajánlott fel.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk