Volt texasi republikánus szenátort jelöl az amerikai elnök NATO-nagykövetnek
Kay Bailey Hutchison személyében volt texasi szenátort jelölt Donald Trump amerikai elnök új NATO-nagykövetnek - írja az MTI.
Csaknem húsz esztendeig volt a szenátus tagja, s ezalatt a védelmi kérdésekkel foglalkozó valamennyi bizottságban dolgozott, így tagja volt például a fegyveres erők, vagy a veterán ügyek bizottságának is. Tevékenykedett az 1802-ben alapított Westpoint Katonai Akadémia igazgatósági tagjaként is, s Afganisztántól Irakig és Koszovóig, bejárta azokat a hadszíntereket is, ahol amerikai katonák teljesítenek szolgálatot. Wesley Clark nyugalmazott tábornok, a NATO és szövetségesei volt európai főparancsnoka a Politico című lapnak adott interjújában Kay Bailey Hutchison "rendkívül okos, nagy munkabírású, karizmatikus politikus". A Politico megjegyezte: Hutchison jelölése megnyugtathatja az Egyesült Államok NATO-szövetségeseit, akiket alkalmasint elbizonytalaníthattak az amerikai elnök kezdeti erős kritikai megjegyzései az észak-atlanti szövetségről. A lap ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: a kitartó texasi hírében álló politikusnő a katonai kiadások ügyeiben mindig hajlíthatatlan híve volt a kiadások növelésének, vagyis várhatóan Donald Trumphoz hasonlóan ösztönözni fogja a NATO-tagokat, hogy növeljék védelmi kiadásaikat.
Kay Bailey Hutchison jelölését a kongresszusban megelégedéssel fogadták, mind a republikánus, mind a demokrata párti törvényhozók, ugyanis hosszú szenátusi pályafutása során mindig nyitott volt a kétpárti együttműködésre. 2003-ban például a demokrata párti Dianne Feinstein szenátorral közösen hívott életre az amerikai hadsereg tengerentúli bázisainak és létesítményeinek felülvizsgálatával foglalkozó különleges bizottságot, amely bírálta a Pentagont (védelmi minisztériumot) az Európában állomásozó amerikai katonák létszámának tervezett csökkentése miatt, s egyúttal kiemelte a NATO fontosságát, s az Európai Unió potenciális gyöngeségét.
Kay Bailey Hutchison - amennyiben a szenátus megszavazza jelöltségét - várhatóan még augusztusban elfoglalja posztját Brüsszelben. Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke szerint "nincs kétség" afelől, hogy ő lesz a Trump-kormányzat NATO-hoz delegált nagykövete.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Túl zajosak az irodák a pénzügyi területen dolgozó nőknek az Egyesült Királyságban 2 hónapja
- Növekvő bérszakadék: minden egyes férfi által keresett fontra átlagosan 90 pennyt kap egy nő 3 hónapja
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja
- Sztaniszláv András lett a világ egyik legnagyobb PR-szervezetének vezérigazgatója 4 hónapja
- Nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 4 hónapja
- Így változott a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban decemberben 5 hónapja
- Megvan, ki fog őrködni Magyarország költségvetése fölött 6 hónapja
- Így változott a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban novemberben 6 hónapja