Visszatér a The New York Times szerkesztőségébe a zaklatással megvádolt újságíró
Visszatér a The New York Times szerkesztőségébe a november végén szexuális zaklatások vádja miatt felfüggesztett sztárújságíró, Glenn Thrush - írja az MTI.
Glenn Thrush 2016 végén a Politico című laptól érkezett a The New York Timeshoz, ahol fehér házi tudósító lett. November 20-án, a Vox című hírportál közölte Laura McGann újságírónő cikkét, aki arról írt, hogy Thrush öt évvel korábban egy presszóban engedély nélkül a combjára tette a kezét és átölelte őt. Ezt követően három másik nő hasonló tapasztalatokról számolt be a portálnak, mire november végén a The New York Times felfüggesztette az újságírót és megindította a vizsgálatot. Thrush bocsánatot kért és alkoholfüggőségére hivatkozott, majd december elején jelentkezett is alkoholelvonó kúrára.
A vizsgálat során - a Vanity Fair című magazin tudósítása szerint - a The New York Times vezetői többtucatnyi embert kérdeztek ki, majd a lapvezetés leszögezte, hogy az 50 éves újságíró "oly módon viselkedett, amellyel nem értünk egyet és amelyet nem bocsáthatunk meg". Dean Baquet ugyanakkor hangsúlyozta: Glenn Thrush nem érdemli meg, hogy ezért elbocsássák, viszont részt kell vennie egy olyan terápián, amely "segít javítani a magatartásbeli problémákon".
Glenn Thrush az MSNBC televíziónak is dolgozott, ahol szintén felfüggesztették, a televízió azonban egyelőre nem kívánta kommentálni a fejleményeket.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk
- Hátrább az agarakkal! 5 napja
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 6 napja
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 7 napja
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 1 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 2 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 2 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 2 hete
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 3 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 3 hete
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 3 hete