Világhírű intézmények tesztelik, hogyan indulhatna újra a kulturális élet
Kísérleti programot indítanak Berlinben annak vizsgálatára, hogy miként működhet az előadóművészet a koronavírus-árvány közben. A tartományi rangú német főváros kormányzatának tájékoztatása szerint világhírű intézmények vesznek részt a vállalkozásban.
A koncertekre, hangversenyekre, előadásokra csak személyre szóló jeggyel és antigén gyorsteszttel kimutatott negatív lelettel lehet belépni. A tesztet a rendezvény napján, legkésőbb a műsorkezdés előtt 12 órával kell elvégeztetni.
A tesztet a jegy felmutatásával ingyenesen lehet elvégeztetni a szervezőkkel együttműködő tesztközpontok valamelyikén vagy némely intézmény esetében akár a helyszínen.
Fejenként legfeljebb két jegyet lehet vásárolni és csak az adott intézmény online jegyárusító szolgáltatásában. Az elővásárlás március 12-én kezdődik. A vásárlónak a nevét, születési idejét és az elérhetőségét is meg kell adnia, hogy követhetőek legyenek az esetleg keletkező fertőzési láncolatok.
A rendezvényeken kötelező az úgynevezett orvosi vagy műtéti maszk, vagy az FFP2 védelmi osztályú, vagy KN95/N95 jelzésű részecskeszűrő maszk viselése, valamint az egymás közti legalább másfél méteres távolság és az egyéb helyi fertőzéshigiéniai szabályok betartása.
A programhoz csatlakozott még a többi között az operairodalom klasszikusaira szakosodott berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden), a leghíresebb fővárosi színházak közé tartozó Volksbühne és a közösségi terei és éjszakai klubjai révén a világ sok országában ismert Holzmarkt kulturális központ.
A Németországban egyedülálló kísérlet kilenc rendezvényből áll és április 4-ig tart. Utána összesítik és elemzik a tapasztalatokat, amelyek remélhetőleg hozzájárulnak a kultruális intézményrendszer mihamarabbi újraindításához - emelte ki közleményében Klaus Lederer kulturális és európai ügyekért felelős szenátor.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 2 hónapja
- Újra zajlik a versengés az álommelóért 2 hónapja
- Vitályos Eszter: az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése 3 hónapja
- Németországban nőtt a munkanélküliség februárban 3 hónapja
- Dolgozz bárhonnan - így élnek a digitális nomádok 3 hónapja
- Kulturális diplomatákat keres a kormány öt nagyvárosba 3 hónapja
- Hároméves mélyponton a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága 4 hónapja
- MÁV: a német vasúton szerdától korlátozások várhatók munkabeszüntetés miatt 4 hónapja
- 5+2 dal a munkáról 4 hónapja
- Fülöp-szigeteki ápolók menthetik meg a német egészségügyet 5 hónapja